8. hang
Atyámfiai! Ha Krisztusról azt hirdetjük, hogy halottaiból feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincsen halottak feltámadása? Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel! Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, hiábavaló a ti hitetek is. Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert tanúságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, akit nem támasztott fel, ha a halottak valóban nem támadnak fel. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, és még mindig bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden embernél.
Abban az időben Jézus a városba tartva megéhezett. Az út mentén meglátott egy fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt hozzá: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa hirtelen kiszáradt. Ennek láttán a tanítványok csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki ilyen hirtelen a fügefa?” Jézus így válaszolt nekik: „Bizony, mondom nektek, ha volna hitetek, és nem kételkednétek, nemcsak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondanátok: »Emelkedj föl és vesd magad a tengerbe!«, az is meglesz. Mindazt, amit hittel kértek az imádságban, megkapjátok.”
Szent Fótiosz és Anikétász vértanúk
Anikétosz vértanú Nikomédiában volt egy sereg katona vezére. Amikor kitört Diocletianus császár keresztényüldözése, Anikétosz bátran elment a császárhoz, kereszténynek vallotta magát, megrótta a császárt a bálványok tisztelete miatt, és hogy ártatlan keresztény embereknek ontja ki vérét. A haragvó császár megverette, úgy, hogy kilátszottak csontjai. Azután a vadállatok elé dobatta, de azok nem nyúltak hozzá, ő eközben imádkozott. Imádsága alatt földrengés támadt, melynek következményeként a bálványtemplom a város falainak egy részével együtt leomlott, és sok pogányt megölt. A császár ezek után megparancsolta, hogy fejezzék le a vértanút. A hóhér, aki kihúzta kardját, érzéketlenül földre esett. Ezután próbálták Anikétoszt égetni, de a tűz kialudt, beledobták olajba, de az meghűlt. Ekkor Anikétosz unokaöccse Fótiosz üdvözölte őt, és megszégyenítette a császárt. Akkor Fótioszt megkötözték, a hóhér feléje emelte kardját, de a hóhért ölte az meg. Eközben nagy kemencét építettek, hogy abba dobják a vértanúkat. Elsőnek Fótiosz és Anikétosz ment bele, utána több más keresztény is. Imádsággal az ajkukon mindnyájan meghaltak 306 körül. Nevüket említjük az olaj megáldásának és a kisebb vízszentelés imájában.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE