1. hang

1Kor 4,9-16a (Apostol)

Atyámfiai! Úgy vélem, hogy Isten minket apostolokat utolsóknak állított, mint halálra szántakat, mert látványossága lettünk a világnak, angyaloknak is, embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban; mi gyöngék, ti pedig erősek; ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mindez óráig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedümk, nincs otthonunk és fáradozunk saját kezünkkel dolgozva. Ha átkoznak minket, áldást mondunk; ha üldözést szenvedünk, eltűrjük; ha gyaláznak minket, jó szóval felelünk; szinte salakja lettünk a világnak, mindennek söpredékévé mind ez ideig.
Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy mint kedves fiaimat intselek. Mert ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, de atyátok nincsen sok, mert Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam nektek életet.

Mt 17,14-23a (Evangélium)

Abban az időben egy ember lépett Jézushoz, térdre hullott előtte, és így szólt: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és kínlódva szenved, mert sokszor tűzbe esik, máskor meg vízbe. Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani.” Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen és romlott nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig tűrlek titeket? Hozzátok őt ide!” Erre Jézus ráparancsolt, és az ördög kiment belőle, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában. Ekkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Jézus azt mondta nekik: „Hitetlenségetek miatt. Bizony, mondom nektek, ha csak akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: »Menj innét oda!« - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. Ezt a fajtát pedig nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” Amikor együtt jártak-keltek Galileában, Jézus ezt mondta nekik: „Az Emberfia az emberek kezébe adatik, megölik, de harmadnap feltámad.”

Szent Florosz és Laurosz vértanúk

Szent Florosz és Laurosz testvérek voltak, hittek Krisztusban és igyekeztek jótetteikkel kedvében járni. Bizáncban születtek, de Illíriába mentek, s ott kőfaragóként dolgoztak, a munkájukért kapott bért pedig szétosztották a szegények között. Az egyik szomszédos ország kormányzója, kéréssel fordult Illíria helytartójához, hogy küldjön számára ügyes kőműveseket egy bálványtemplom felépítéséhez. A helytartó Floroszt és Lauroszt küldte hozzá. A munkájukért kapott pénzt ott is szétosztották az Evangéliumot hirdetve, sok pogányt térítve ezáltal a keresztény hitre. Egy alkalommal a pogány pap fiának szemét súlyosan megsértette egy kődarab. A pogányok meg akarták érte ölni őket. A szent testvérek azonban egész éjszaka imádkozván kérték Isten segítséget. Másnap a kereszt jele által meggyógyították a gyermeket. A pogány pap erre egész családjával kereszténnyé lett. Egyre több lett a keresztények száma és mire a templom felépült, azt az igaz Isten tiszteletére szentelték fel, a bálványszobrokat pedig összetörték. A kormányzó, mindezekről tudomást szerezve kérte, hogy büntessék meg a szobrok lerombolóit. Szentjeinket pedig visszaküldte Illíria helytartójához büntetésre. A helytartó hiába fáradozott, hogy hitüket megtagadtassa velük. Ezért kínzások után bedobatta őket egy kiszáradt kútba és földdel tömette be. Ez a II. században történt. Nagy Konstantin császár uralkodása alatt holttestüket épségben találták meg és Konstantinápolyba vitték.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!