1. hang

2Kor 2,3c-15 (Apostol)

Atyámfiai! Meg vagyok győződve mindnyájatokról, hogy az én örömöm mindnyájatok öröme. Hiszen szívemnek nagy szorongatásából és aggodalmából írtam nektek sok könnyhullatás között, nem azért, hogy szomorúságot okozzak nektek, hanem hogy megismerjétek, milyen szeretettel vagyok kiváltképpen irántatok.
Ha pedig valaki szomorúságot okozott, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy ne túlozzak, mindnyájatokat. Elég az ilyennek az a büntetés, amely a többség részéről érte. Most pedig, éppen ellenkezőleg, inkább bocsássatok meg neki és vigasztaljátok meg, hogy a felette nagy bánat valamiképpen meg ne eméssze az ilyet. Éppen ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet. Mert azért is írtam, hogy próbára tegyelek titeket és megtudjam, vajon mindenben engedelmesek vagytok-e? Akinek pedig ti megbocsátotok valamit, annak én is megbocsátok; mert én is, amit megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, értetek tettem Krisztus színe előtt, hogy be ne hálózzon minket a sátán, mert nem ismeretlenek előttünk az ő szándékai.
Amikor Troászba érkeztem Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár a kapu nyitva volt előttem az Úrban, nem volt nyugalma lelkemnek, mert nem találtam meg Títusz testvéremet; azért búcsút vettem tőlük, és Makedóniába mentem. De hála legyen Istennek, aki mindig diadalra segít minket Krisztusban, és az ő ismeretének illatát minden helyen elterjeszti általunk. Mert Krisztus jó illata vagyunk az Istenért azok közt, akik üdvözülnek, és azok közt is, akik elvesznek.

Mt 23,13-22 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének jutni, azokat sem engeditek be. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert fölemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből hosszasan imádkoztok, ezért súlyosabb ítélet alá estek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek, ha pedig sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: »Ha valaki a templomra esküszik, az semmi, de ha valaki a templom aranyára, az kötelezi.« Ti esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? Ugyanígy: »Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha valaki a rajta levő áldozati ajándékra esküszik, az kötelezi.« Ti esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az oltárra is esküszik, és mindenre, ami csak rajta van. Aki a templomra esküszik, a templomra is esküszik, és arra, aki benne lakik. Aki pedig az égre esküszik, az Isten trónjára esküszik, és arra is, aki azon ül.”

Szent András vértanú

András, Makszimián császár hadseregének ezredese bátor katona volt és titokban keresztény, katonáival együtt győzelmet aratott a perzsa hadsereg fölött. Azok, akik nem szerették és irigykedtek rá, bevádolták őt az ország kormányzója előtt, hogy keresztény. Antioch helytartó megkötözve maga elé hivatta Andrást, választás elé állította, hogy a császár hadseregében kíván-e tovább szolgálni, vagy Istenének. András erős hangon nyilvánította ki, hogy ő Krisztus Isten szolgája. A helytartó megparancsolta, hogy készítsenek rézből ágyat, tüzesítsék meg, fektessék rá Andrást, hogy égen meg. András nem várta meg a hóhérokat, maga vette le ruháit és feküdt rá a tüzes ágyra. Imádságára Isten kioltotta a tűz erejét. Abban az időben még néhány katonatársát is elfogatta a helytartó és fára szegeztette őket. Az Andrást szerető emberektől való félelme arra kényszerítette a helytartót, hogy engedje szabadon, mindnyájukat. Ő kíséretével együtt Örményországba távozott. Ott egy hegy üregében a Taurusz hegyek között az üldözők elfogták és kivégezték mindnyájukat.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!