3. hang
Atyámfiai! Nézzétek, ami a szemetek előtt van! Ha valaki azzal biztatja magát, hogy Krisztusé, gondolja meg magában azt is, hogy amint ő Krisztusé, úgy mi is. Mert még ha kissé többet is találnék dicsekedni hatalmunkkal, melyet az Úr építésetekre, és nem romlásotokra adott, nem vallanék szégyent. De nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy csak rémítelek titeket a levelekkel. Mert »A levelek ugyan - úgy mondják, - súlyosak és erősek, testi megjelenése azonban erőtlen, és beszéde gyarló.« Gondolja az ilyen, hogy amilyenek távollétünkben vagyunk leveleinkben, szóval, olyanok leszünk ottlétünkkor is, tettel.
Mert mi nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják; de oktalanul viselkednek, hiszen önmagukhoz mérik és önmagukhoz hasonlítják magukat. Mi pedig nem dicsekszünk mértéktelenül, hanem annak a hatáskörnek a mértéke szerint, melyet Isten jelölt ki számunkra, hogy hozzátok is eljussunk. Mert mi nem terjeszkedümk módfelett, mintha nem jutottunk volna el hozzátok; mert hozzátok is eljutottunk Krisztus evangéliumával. Nem dicsekszünk mértéktelenül mások munkájával, de megvan a reményünk, hogy ha hitetek növekedni fog, bőséges megbecsülésben lesz részünk köztetek a mi hatáskörünkben. Akkor a rajtatok túl levő területeken is hirdetni fogjuk az evangéliumot, anélkül, hogy idegen hatáskörben a már elvégzett munkával dicsekednénk.
Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék; mert nem az a megbízható, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.
Atyámfiai! Amikor az Úr Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nála nem volt senki nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött: »Bizony, áldván áldalak téged és sokasítván megsokasítalak.« Az pedig türelmesen várakozva megnyerte az ígéretet. Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és minden viszálykodásuk a megerősítő eskü. Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik igyekszünk az elénk tárt remény elnyerésére; Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, ahová mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké.
Így szólt az Úr: „Bizony, mondom nektek, hogy minden bűn és minden káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek fiai a szájukon, bocsánatot nyer. De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, hanem örök ítéletre méltó.” Mert ezt mondták róla: „Tisztátalan lélek van benne.” Amikor anyja és rokonai odaértek, kint maradtak, beküldtek érte, és hívatták. Sokan ültek körülötte, szóltak neki: „Íme, anyád és testvéreid kint vannak, és keresnek.” Így válaszolt: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Aztán végigtekintett a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti az Isten akaratát, az nekem fivérem, nővérem és anyám.”
Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert sírboltot építetek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és azt mondjátok: »Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem vettünk volna részt velük a próféták vére ontásában.« Ezzel magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak vagytok a fiai. Töltsétek csak be atyáitok mértékét! Kígyók, viperák fajzatai! Hogy is menekülhetnétek meg a kárhozat ítéletétől? Íme, ezért én küldök hozzátok prófétákat, bölcseket és írástudókat. Közülük némelyeket megöltök majd, és keresztre feszítetek, másokat megostoroztok zsinagógáitokban, és városról városra üldöztök. Így rátok száll minden igaz vér, amelyet a földön kiontottak, az igaz Ábel vérétől egészen Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár közt öltetek meg. Bizony, mondom nektek, rászáll mindez erre a nemzedékre. Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok! Íme, elhagyatott lesz házatok. Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól mindaddig, amíg azt nem mondjátok: »Áldott, aki az Úr nevében jő!«”
Szent Zakariás próféta (Keresztelő Szent János apja)
Abia osztályából származó zsidó pap volt, feleségét Erzsébetnek hívták. Életükre a legszebb jellemzést így olvassuk Szent Lukácsnál: „mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek az Úr parancsai, és rendelkezései szerint”. Házaséletüket ez szomorította meg: „nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt és már mindketten életük alkonya felé jártak”.
Egyszer Zakariás a templomban a tömjénáldozatot végezte, mikor megjelent Gábor főangyal. Üzenetet hozott számára Istentől, hogy János nevű fia fog születni, aki utat készít majd az eljövendő Megváltó előtt. Mivel Zakariás kételkedett az angyal szavában, Isten büntetéséből néma maradt fia megszületéséig.
Némelyek szakvéleménye szerint a bizánci szertartásban Keresztelő Szent János apjának tisztelete összekeveredett a másik Zakariás prófétának, Barakiás fiának tiszteletével, akit a zsidók a templom és az oltár között gyilkoltak meg. Ez okozza a zavart a zsolozsma szövegeiben.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE