4. hang
Atyámfiai! Pál, aki nem emberektől, sem ember által apostol, hanem Jézus Krisztus és az Atya Isten által, aki feltámasztotta őt halottaiból, és a velem levő testvérek mindnyájan, Galácia egyházainak. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól,
Amit pedig írok nektek, íme Isten előtt mondom, hogy nem hazudok. Azután Szíria és Cilicia vidékeire mentem. Júdea egyházai előtt, melyek Krisztusban vannak, személyesen nem is voltam ismeretes; csak hallották felőlem: »Az, aki minket egykor üldözött, most hirdeti a hitet, amelyet valaha pusztított«, és dicsőítették értem az Istent.
Tizennégy esztendő múlva azután ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással, s magammal vittem Títuszt is. Kinyilatkoztatástól indítva mentem föl, és megtárgyaltam velük az evangéliumot, melyet a pogányok közt hirdetek, de külön is azokkal, akik tekintélyesek voltak, nehogy hiába legyen, hogy futok vagy hogy futottam. De még a velem levő Títuszt sem kényszerítették a körülmetélésre, bár görög volt. Ami pedig a belopódzott hamis testvéreket illeti, akik befurakodtak, hogy kikémleljék a Krisztus Jézusban való szabadságunkat, s így minket szolgaságba taszítsanak, ezeknek egy pillanatig sem engedtük magunkat alávetni, hogy az evangélium igazsága megmaradjon nálatok.
Abban az időben Jézus a tenger túlsó partjára, a gadarénusok vidékére ért. Amint kiszállt a bárkából, a sírok felől nyomban egy tisztátalan lélektől megszállott ember jött szembe vele. A sírboltokban lakott, és még láncokkal sem tudta senki megkötözni. Már sokszor megbilincselték és láncra verték, de széttépte a láncokat, összetörte a bilincseket. Senkinek sem sikerült megfékeznie. Éjjel-nappal állandóan sírboltokban és a hegyekben tanyázott, kiáltozott, és kövekkel ütötte-verte magát. Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott hozzá, a földre borult előtte, és nagy hangon kiabált: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Mert ráparancsolt: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” Meg is kérdezte: „Mi a neved?” Erre így válaszolt: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Egyúttal nagyon kérte, ne zavarja el őket erről a vidékről. Ott legelészett a hegyoldalon egy nagy konda. Ezért az ördögök mind azt kérték tőle: „Küldj a disznókba, hadd szálljuk meg azokat!” Jézus tüstént megengedte nekik, és a tisztátalan lelkek kimenve megszállták a disznókat. Erre a mintegy kétezer disznóból álló konda a meredekről a tengerbe rohant, és a vízbe fulladt. A kanászok elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a tanyákra. Az emberek jöttek, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az ördögtől megszabadult most ott ül felöltözve, ép ésszel, és megijedtek. A szemtanúk elbeszélték nekik, mi történt a megszállottal és a disznókkal. Kérlelni kezdték, hagyja el határukat. Amikor beszállt a bárkába, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Jézus azonban nem engedte meg, hanem azt mondta neki: „Menj haza a tieidhez, és beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekapoliszban elkezdte hirdetni, milyen nagy dolgot tett vele Jézus. És mindenki csodálkozott.
Abban az időben a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot Jézus ellen, és azt mondták: „Mit tegyünk? Mert ez az ember sok csodajelet tesz. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne, aztán majd jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk szentélyünket és népünket is.” Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit! Nem fontoljátok meg, hogy hasznosabb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem hogy az egész nemzet elvesszen.” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint azon év főpapja megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt. Jézus ezért nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, az Efraimnak nevezett városba, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.
Az Istenszülő Szűz Mária születésének emléke
Mária születésének körülményeiről a hiteles evangéliumokban semmiféle híradást nem találunk. A II. században keletkezett Jakab ősevangélium mond el az Istenszülő életéről is nagyon sok dolgot. Ebből tudjuk meg, hogy Mária szülei: Joákim és Anna öregkorukig gyermektelenek voltak. Isten angyala felkereste a pusztában szomorkodó Joákimot és az otthon sírdogáló Annát Isten üzenetével, hogy olyan gyermekük születik, akiről az egész földkerekségen beszélni fognak. Amikor hónapjai beteltek és szült, így szólt a bábához: Mit szültem? Az így válaszolt: Leányt. Lelke igen megörvendezett ezen a napon és pólyába csavarta őt. Majd letöltötte Anna, tisztulásának napjait, táplálta gyermekét és a Mária nevet adta neki.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE