LITURGIKUS NAPTÁR

2019. szeptember 15. (Vasárnap)

5. hang

Gal 2,16-20 (Apostol)

Atyámfiai! Mivel tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedeteiből igazul meg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk Krisztus hite, és nem a törvény cselekedetei által, mert a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazul meg.
Hogyha mi, akik Krisztusban megigazulást keresünk, magunk is bűnösöknek bizonyulunk, vajon akkor Krisztus a bűn szolgája? Semmi esetre sem! Mert ha ismét felépítem azt, amit leromboltam, önmagamat teszem törvényszegővé. Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok szögezve: élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem; amit pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.



2Tim 2,1-10 (Apostol)

Fiam, Timóteus! Meríts erőt a kegyelemből, amely Krisztus Jézusban van, és amit tőlem hallottál sok tanú előtt, add át megbízható embereknek, akik alkalmasak lesznek mások tanítására! Mint Krisztus Jézus jó katonája, vállald velem együtt a szenvedést! Egyetlen katona sem bonyolódik bele a mindennapi élet dolgaiba azért, hogy megnyerje annak a tetszését, aki besorozta. Ha pedig versenyez valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez. A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie. Gondolkozz azon, amit mondok! Az Úr majd megadja neked, hogy mindent megérts.
Emlékezz: Jézus Krisztus, Dávid sarja, feltámadt a halottak közül. Ez az én evangéliumom, amelyért türelemmel viselem a szenvedést, meg a bilincseket, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. Ezért mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.



Mt 10,16-22 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek tanúságot előttük és a pogányok előtt. Amikor előállítanak benneteket, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogy mit mondjatok. Mert hisz nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak, és halálra adják őket. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek az én nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.”




Szent Nikétász nagyvértanú

Gót katona volt, aki a Duna Alföld felőli oldalán született. A IV. század során halt vértanúhalált a hitéért. Valószínűleg 330-ban égették meg a gótok a Duna partján. Holttestét Mopszvesztiába, később Velencébe szállították.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert