LITURGIKUS NAPTÁR

2019. szeptember 19. (Csütörtök)

5. hang

Gal 3,23-4,5 (Apostol)

Atyámfiai! Mielőtt elérkezett a hit, a törvény őrizete alatt voltunk, egybezárva a hit számára, amely majd kinyilatkoztatást nyer. Ennélfogva a törvény nekünk nevelőnk volt Krisztusra, hogy a hit által igazuljunk meg. De miután elérkezett a hit, már nem vagyunk a nevelő alatt.
Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban. Mert mindannyian, akik Krisztusra megkeresztelkedtetek, Krisztust öltöttétek magatokra: nincs többé zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, az ígéret szerint való örökösök.
Mondom pedig: Míg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, bár mindennek ura, hanem gyámok és gondviselők alatt van az apjától előre meghatározott időig. Így mi is, míg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgasága alatt voltunk. De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.



Mk 6,30-45 (Evangélium)

Abban az időben az apostolok Jézushoz gyűltek, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen puszta helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elvonultak egy puszta helyre egyedül. A sokaság látta, amikor elindultak, és sokan fölismerték őt. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, megelőzték őket, és hozzá gyűltek. Amikor Jézus kiszállt, és látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Sok mindenre kezdte őket tanítani. Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek, és szóltak neki: „A hely puszta, és már késő van. Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni!” Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Erre meghagyta nekik, hogy csoportonként telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta mindenkinek. Ettek is mindannyian, és jóllaktak. A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele. A kenyérből csak férfiak ötezren ettek. Ezután mindjárt kényszerítette a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidával szembe, amíg ő elbocsátja a tömeget.




Szent Trofimosz, Szavvátiosz és Dorimedón

Antióchiában e napon nagy ünnepséget rendeztek Apolló isten tiszteletére. Ekkor érkezett a városba két ismeretlen vándor: a keresztény Trofimosz és Szavvátiosz. Mivel a helybeliek látták, hogy nem törődnek istenükkel, elfogták, és megkötözve a bíró elé vitték őket, ahol mindketten kereszténynek vallották magukat. Szavvátioszt fára függesztették, és vassal szaggatták a testét, ezután visszaadta a lelkét az Istennek. Trofimoszt pedig kegyetlenül megverték, és átvitték börtönbe Szinnadé városába. Élt akkor ott egy Dorimedón nevű szenátor, aki titokban keresztény volt. Gyakran meglátogatta Trofimoszt, és gondoskodott róla. Egy napon a város elöljárója elfogatta Dorimedónt, és miután megtudta, hogy keresztény, hittagadásra akarta bírni, de nem ért el eredményt. Ezért Trofimoszt és Dorimedónt a cirkuszban vadállatok elé vetették, de azok szelíden viselkedtek velük. Ezután mindketten lefejezéssel végezték be életüket 276-körül.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert