LITURGIKUS NAPTÁR

2019. október 13. (Vasárnap)

1. hang

2Kor 9,6-11 (Apostol)

Atyámfiai! Azt mondom: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Ki-ki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből; mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig mindennel teljesen el legyetek látva és bőven teljék minden jótéteményre, ahogyan írva van:
»Bőven adott a szegényeknek;
igazsága megmarad örökkön-örökké«.
Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret juttat eledelül, megsokasítja majd a ti vetéseteket is, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. Így mindenben gazdagok lesztek minden jószívűségre, mely általunk hálaadást eredményez Isten iránt.



Tit 3,8-15 (Apostol)

Fiam Titusz! Igaz beszéd ez, s akarom, hogy erősítsd meg ezt bennük, hogy akik hisznek Istenben, igyekezzenek elöljárni a jó cselekedetekben. Jó ez és hasznos az emberek számára.
Az oktalan szőrszálhasogatásokat, nemzetségtáblákat, veszekedéseket és a törvényről való vitákat ellenben kerüld, mert azok haszontalan s hiábavaló dolgok. Az eretnek embert egy-két intés után kerüld, tudva, hogy az ilyen romlott, vétkezik, és saját maga ítéli el önmagát.
Mihelyt hozzád küldöm Artemászt vagy Tichikuszt, siess, gyere hozzám Nikopoliszba. Úgy határoztam ugyanis, hogy ott töltöm a telet. A törvénytanító Zénászt, valamint Apollót gondosan ellátva küldd tovább, hogy ne legyen hiányuk semmiben. De a mieink is tanulják meg, hogy jótettekkel járjanak elől, ahol szükséges, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.
Köszöntenek a velem levők mindnyájan. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben.
Isten kegyelme legyen mindnyájatokkal! Amen.



Lk 5,1-11 (Evangélium)

Abban az időben, amikor Jézus egyszer a Genezáret tava mellett állt, látott a tónál két bárkát állni. A halászok kiszálltak, és mosták a hálókat. Beszállt hát az egyik bárkába, amely Simoné volt, és megkérte, hogy vigye egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a tömeget. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálóitokat halfogásra!” Simon ezt felelte neki: „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, de semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” Miután így tett, oly sok halat fogtak, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni nekik. Oda is mentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy azok majdnem elsüllyedtek. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és így szólt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” Mert a bőséges halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost, Zebedeus fiait is, akik Simon társai voltak. Jézus azonban így szólt Simonhoz: „Ne félj! Mostantól emberhalász leszel.” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.



Mt 5,14-19 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat! Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Mert bizony, mondom nektek, amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában. Aki pedig megtartja és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.”




Szent Karposz, Papilász, Agathodorosz és Agathoniké vértanúk

Karposz és Papilász mindketten Pergamon városában születték istenfélő szülőktől. Felnőtt korukban Karposz püspök volt a lídiai Gordoszban, Papilasz pedig a tiatíraiak diakónusa, ugyanabban a tartományban, és Tiatira városában hirdették az evangéliumot. Feljelentették őket Decius császárnál, aki helyettesét: a kegyetlen Valeriust küldte el a dolgok kivizsgálására. Nem volt képes megtagadtatni velük hitüket; Karposz így felelt arra a kérésre, hogy egyenek a bálványoknak áldozott húsból: „Keresztény vagyok, Krisztust, az Isten Fiát tisztelem, aki az utolsó időkben e világba jött a mi üdvösségünkért… de ezeknek a bálványoknak nem hozok áldozatot” Papilász is hasonlóan felelt. Ezért mindkettőjüket lovakhoz kötöztetve Szardesz városába vitette. A nehéz úton követte őket szolgájuk Szent Agathodorosz. A városban a nagy kínzások következtében Agathodorosz meghalt. Karposzt és Papilászt újra visszavitték Pergamonba, és ott tüzes kemencébe dobták. A kemencéből csodásan megszabadultak, végül kardhalálra ítélték őket. A vesztőhelyre vitték Papilász lánytestvérét Agathonikét is, akit szintén lefejeztek. Holttestüket őrizet nélkül kidobták, de a keresztények titokban eltemették őket. Ez 251 körül történt.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert