LITURGIKUS NAPTÁR

2019. október 18. (Péntek)

1. hang

Fil 1,27-2,4 (Apostol)

Atyámfiai! Csak éljetek is méltón Krisztus evangéliumához, hogy akár elmegyek és meglátlak benneteket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy egy Lélekben álltok, egyetértően együtt küzdötök az evangélium hitéért, és semmiképpen nem rettentek meg az ellenfelektől. Ez számukra a kárhozatnak, számotokra pedig az üdvösségnek a jele, mégpedig az Istentől. Mert Krisztusért ti nem csak azt a kegyelmet kaptátok, hogy higgyetek benne, hanem hogy szenvedjetek is érte, hiszen ti is ugyanazt a harcot vívjátok, melyet rajtam láttatok és amelyet most felőlem hallotok.
Ha tehát ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, az együttérzés és a könyörület, tegyétek teljessé az örömömet azzal, hogy egyetértők vagytok, ugyanazon szeretet van bennetek, és együttérezve ugyanarra törekedtek. Ne tegyetek semmit se versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem alázatosságból ki-ki tekintse a másikat maga fölött állónak. Egyiktek se csak a maga érdekét tartsa szem előtt, hanem a másokét is.



Kol 4,5-11.14-18 (Apostol)

Atyámfiai! Bölcsen viselkedjetek a kívülállók felé, használjátok fel a kedvező alkalmat. Jól értékesítsétek az időt. Beszédetek legyen mindig kedves, sóval ízesített, hogy tudjátok, miképpen kell kinek-kinek megfelelnetek.
Sorsomról mindent elmond nektek Tichikusz, a szeretett testvér, a hűséges szolga és szolgatársam az Úrban. Éppen azért küldtem őt hozzátok, hogy megismerjétek helyzetünket, és megvigasztalja szíveteket. Vele megy Onezimusz, a kedves és hű testvér is, aki közületek való. Mindenről értesítenek majd titeket, ami itt történik.
Köszönt titeket Arisztarchusz fogolytársam, és Márk, Barnabás unokaöccse, akiről utasításokat kaptatok - ha hozzátok megy, fogadjátok be -, valamint Jézus is, akit Jusztusznak hívnak. A zsidók közül csak ők munkatársaim az Isten országának hirdetésében; ők vigasztalásomra is voltak.
Köszönt titeket Lukács, a szeretett orvos, és Démász. Köszöntsétek a Laodíceában levő testvéreket, Nimfát és a közösséget, mely a házában van. Ha ezt a levelet nálatok már felolvasták, gondoskodjatok róla, hogy a laodiceaiak egyházában is felolvassák, viszont a laodiceaiakét ti olvassátok el. Mondjátok meg Archippusznak: »Légy rajta, hogy teljesítsd a szolgálatot, melyet kaptál az Úrban.«
A köszöntést magam, Pál, saját kezemmel írom. Emlékezzetek meg bilincseimről. Kegyelem veletek.



Lk 10,16-21 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg, aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Amikor a hetven visszatért, örömmel mondták: „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre.” Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint villám bukott le az égből. Íme, hatalmat adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, és az ellenség minden ereje fölött, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyekben!” Abban az órában Jézus felujjongott a Lélekben, és így szólt: „Hálát adok neked, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, mert így tetszett neked.”




Szent Lukács evangélista

Lukács apostol a szíriai Antiochiában született. Szülei nem voltak zsidók. Fiatal korában a tanulmányoknak szentelte magát. Több nyelven beszélt, Szent Pál apostol kedves orvosnak nevezi. (Kol. 4,14.) Van olyan hagyomány, hogy személyesen hallotta a tanító Jézust. Valószínűbb, hogy később csatlakozott a keresztények közösségéhez, akkor, amikor István szenvedése után ciprusi és cirenei férfiak érkeztek Antióchiába, akik a görögöknek kezdtek beszélni Jézus Krisztus evangéliumáról. Szent Pál útitársa volt hosszabb ideig. Akkor is vele volt, amikor Pált fogolyként Rómába vitték. Szent Pál halála után a hagyomány szerint Achájában működött püspökként, majd valószínűleg Patara városában ő is vértanú lett. Nevéhez fűződik egy evangélium és az Apostolok cselekedetei könyvének megírása.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert