LITURGIKUS NAPTÁR

2019. október 19. (Szombat)

1. hang

1Kor 15,58-16,3 (Apostol)

Atyámfiai! Legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úrért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban.
Ami pedig a szentek javára való gyűjtést illeti, ti is úgy tegyetek, amint azt Galácia egyházainak elrendeltem. A hét első napján mindegyiktek tegye félre és gyűjtse össze, ami neki tetszik, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, amikor megérkezem. Mikor pedig ott leszek, azokat, akiket ajánlani fogtok, majd elküldöm levéllel, hogy szeretetadományotokat elvigyék Jeruzsálembe.



Lk 5,17b-26 (Evangélium)

Abban az időben, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek ott, akik Galilea és Júdea összes falvából és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje vele volt, hogy gyógyítson. És íme, néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Megpróbálták bevinni őt és letenni elé. Mivel nem találták a módját, hogyan vigyék be a tömegen keresztül, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn át bocsátották le ágyastul középre, Jézus elé. Ő pedig látván hitüket ezt mondta: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok tanakodni kezdtek, és ezt mondták: „Ki ő, hogy így káromkodik? Ki bocsáthatja meg a bűnöket, hacsak nem egyedül az Isten?” Jézus azonban ismerte gondolataikat, és ezt válaszolta nekik: „Mit tanakodtok szívetekben? Mi könnyebb? Ezt mondani: »Bocsánatot nyertek bűneid« - vagy ezt mondani: »Kelj föl és járj«? Azért pedig, hogy meglássátok, az Emberfiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani” - ezt mondta a bénának: „Mondom neked, kelj fel, fogd ágyadat és menj haza!” Ő pedig a szemük láttára rögtön fölkelt, fogta ágyát, amelyen feküdt, és az Istent dicsőítve hazament. Mindnyájukat ámulat fogta el, dicsőítették az Istent, és félelemmel eltelve mondták: „Ma csodadolgokat láttunk.”




Szent Joél próféta

Egyike a 12 kis prófétának. Petuel fia volt, Ruben törzséből származott. Nem tartozott a papi nemzetségek közé. A Megváltó születése előtt 800 évvel jövendölt. Előre megjövendölte Jeruzsálem pusztulását, megjövendölte, hogy a Szentlélek leszáll minden teremtményre, és jövendölt az utolsó ítéletről is.

Szent Várusz vértanú

Várusz katona volt, és Maximián császár uralkodása alatt élt Egyiptomban. Egy ideig titokban tartotta keresztény hitét. Abban az időben Maximián császár üldözést rendelt el a keresztények ellen. Az egyiptomi keresztények is sokat szenvedtek miatta. Várusz, éjszakánként elhaladva a börtön mellett, megvesztegetve az őröket, bement a vértanúkhoz, mosta sebeiket, segítette és bátorította őket a kitartásra. Abban az időben 7 rejtőzködő keresztényt hoztak Egyiptom helytartójához. Mindnyájan a börtönbe kerültek. Várusz velük is az irgalmasság tetteit yakorolta. A börtönbe reggel belépő őrök Őt is megfogták. Sokféle kínzást kellett elszenvednie. Fára függesztették, vassal kínozták, hátáról bőrt lenyúzták. Öt órát szenvedett kínok között míg végre meghalt. Kínzói levették testét és a városon kívülre dobták ételül a vadaknak. Halála után a 7 másik keresztényt karddal fejezték le. Kleopátra, egy istenfélő özvegy Palesztinából, elvitte Várusz testét Palesztinába, és a tiszteletére épült templomban helyezte nyugalomra. Várusz vértanúsága 307-ben történt.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert