2. hang
Atyámfiai! Bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan el fogok menni.
Szükségesnek tartottam, hogy Epafroditusz testvért, társamat a munkában és a küzdelemben, aki mint a ti küldöttetek, szükségemben szolgálatomra volt, hozzátok küldjem, mert kívánkozott mindnyájatok után, és bánkódott azon, hogy hírét hallottátok a betegségének. Bizony, halálosan beteg volt, Isten azonban megkönyörült rajta, de nemcsak rajta, hanem rajtam is, nehogy bánatra bánat érjen. Annál gyorsabban küldtem tehát őt, hogy újból örüljetek, ha viszontlátjátok, és ne bánkódjam én sem. Fogadjátok tehát őt az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyen férfiakat. Hiszen ő Krisztus ügye miatt került közel a halálhoz, s kockára tette életét, hogy pótolja az irányomban végzett szolgálatban azt, amit ti nem teljesíthettetek.
Atyámfiai! Tudtotokra adom, hogy az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; mert én nem embertől kaptam vagy tanultam azt, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. Mert hallottátok, miként viselkedtem egykor a zsidóságban, hogy mód felett üldöztem Isten egyházát és pusztítottam azt, és felülmúltam a zsidóságban számos kortársamat nemzetemből, nagyobb buzgósággal követve őseim hagyományait. Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a pogányok között, egyáltalán nem tanácskoztam testtel és vérrel, Jeruzsálembe sem mentem föl apostol-elődeimhez, hanem elmentem Arábiába és ismét visszatértem Damaszkuszba.
Azután három év múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig; mást azonban az apostolok közül nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét.
Így szólt az Úr: „Miért mondjátok nekem: »Uram, Uram!« - ha nem teszitek meg, amiket mondok? Megmondom nektek, kihez hasonlít mindaz, aki hozzám jön, hallgatja szavaimat és megcselekszi azokat. Hasonló a házat építő emberhez, aki mélyre leásott, és az alapot sziklára rakta. Amikor pedig jött az árvíz, a folyó nekirontott annak a háznak, de nem tudta megingatni, mert kősziklára alapozták. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a házat alap nélkül, a földre építette. Amikor az ár nekirontott, nyomban összeomlott, és az a ház teljesen összedőlt.” Miután a néphez szóló beszédét mind befejezte, bement Kafarnaumba.
Abban az időben Jézus hazájába ment, és az ottaniakat tanította zsinagógájukban. Azok csodálkozva kérdezgették: „Honnan van ennek ez a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ácsnak a fia? Vajon nem Máriának hívják az anyját, nem Jakab, József, Simon és Júdás a testvérei? És nővérei nem mind itt élnek-e közöttünk? Honnét vette hát mindezeket?” És megbotránkoztak rajta. Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Sehol sem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában.” Nem is művelt ott sok csodát a hitetlenségük miatt.
Szent Jakab fölszentelt apostol és vértanú
A Szentírás szerint Kleofás és Mária fia. Egyike volt a Jézus által kiválasztott 70 apostolnak. Egy Keleten keletkezett hagyomány szerint Szent József első házasságából származott. Más vélekedés szerint Szent József testvérének volt az unokája, anyja pedig Szent Anna második Mária nevű leánya, Eszerint az Úr unokatestvére volt, csak a keleties szóhasználat nevezi az Úr testvérének. Jézus mennybemenetele után Jeruzsálemben maradt, és 33-ban ő lett a szent város első püspöke. A Jeruzsálembe összeült apostoli zsinaton vezető szerepet töltött be, igazságszeretete miatt az „igaz” jelzővel illették. A zsidó főpap felbujtására a templom ormáról a mélységbe taszították; mivel még akkor is ellenségeiért imádkozott, egy közülük szétzúzta fejét. Így lett vértanú 62-ben. Nevéhez fűződik a legrégebbi liturgiák egyike, az ún. „Jakab liturgia”, mely nagyon ősi imádságokat is tartalmaz.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE