3. hang
Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér a Kolosszében élő szent és hívő testvéreknek Krisztusban. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől [és Urunktól, Jézus Krisztustól]! Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor értetek imádkozunk. Hallottunk ugyanis Jézus Krisztusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amelyet minden szent iránt tanúsíttok annak reményében, ami készen vár rátok a mennyben. Erről az evangélium igaz tanításában hallottatok, amely hozzátok is eljutott, s amint az egész világon gyümölcsözik és gyarapszik, úgy nálatok is attól a naptól kezdve, hogy meghallottátok, és Isten kegyelmét felismertétek az igazságban. Így tanultátok ezt kedves szolgatársunktól, Epafrásztól. Ő hűséges szolgája köztetek Krisztusnak, ő beszélt nekünk Lélekből fakadó szeretetetekről is. Amióta erről hallottunk, mi is szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel. Így majd az Úrhoz méltón éltek, egészen az ő tetszése szerint, minden jótettben gyümölcsöt hoztok, és Isten ismeretében gyarapodtok. Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok és állhatatosak legyetek. Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban; 13kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába.
Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a betegségekből meggyógyított: a magdalainak hívott Mária, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, valamint Zsuzsanna és sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róluk.
Szentéletű Római Anasztázia vértanúnő
Szentünk, aki különbözik a dec. 22-én ünnepelt Gyógyszerkészítő Anasztázia vértanúnőtől, Rómában született, kolostorban nevelkedett és erényes hajadonná serdült. 21 éves korában szüzességet fogadott. Szépsége miatt többen szerették volna feleségül venni. Anasztázia viszont megmaradt Krisztus iránti hűségében. Abban az időben Decius császár üldözte a keresztényeket, így Anasztáziát is elfogták és Probus hadvezér elé állították. Mivel nem akart hittagadó lenni, megkínozták, és karddal lefejezték. Holttestét a vadak és madarak eledeléül dobták, de a test sértetlen maradt. Angyali látomás után egykori kolostorának főnöknője éjjel megtalálta testét és tisztelettel eltemette. A vértanúnővel együtt fejeztek le egy Kirill nevű embert is, aki Anasztáziának a kínzások alatt vizet adott inni.
Szentéletű Ábrám atya
Szíriában volt remete a VI. század közepén. Ifjú korában erőszakkal akarták megházasítani, de a lakodalomból megszökött. Elfalazta magát egy kicsiny cellában, amin csak keskeny nyílást hagyott; ezen keresztül kapott ennivalót, s így tudta elmagyarázni szüleinek tette okát. A család beletörődött, a házasságot semmisnek nyilvánították, s Ábrám tíz évet töltött magányában. Ezután, bár ő maga nem akarta, Edessza püspöke pappá szentelte, s misszionáriusnak küldte egy Beth-Kiduna nevű faluba. Sok gyötrelmet viselt el, míg templomot építve, jó példájával megtérítette a falu lakóit. Imádkozott, hogy Isten küldjön oda nála jobb lelkipásztort, s visszatért cellájába, amit halálig csak egyszer hagyott el. Hírét vette, hogy unokahúga, a későbbi Edesszai Szt. Mária rendezetlen életet él. Katonai álruhát öltött, úgy látogatta meg, s meggyőzte az erényes élet és a megtérés értékéről, Mária pedig jóra változtatta életét.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE