4. hang
Atyámfiai! Ha meghaltatok Krisztussal a világ elemeinek, miért vesztek magatokra szabályokat, mintha a világban élnétek: »Ne nyúlj hozzá, ne ízleld, ne érintsd!«? - Holott ezek mind arra valók, hogy használat folytán elpusztuljanak. Csak emberi parancsokról és tanításokról van szó. A bölcsesség látszatát keltik az önkényes istentisztelettel, az alázatoskodással és a test sanyargatásával, de nincs bennük semmi érték, csak az érzéki test kielégítésére szolgálnak.
Azért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol az Isten jobbján ülő Krisztus van. Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek el van rejtve Krisztussal az Istenben.
Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét mindennap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki meg elveszíti az életét énértem, megmenti azt. Mert mi haszna van abból az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti, vagy magára nézve kárt vall? Mert aki szégyell engem és az én igéimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében. Igazán mondom nektek: vannak az itt állók között egyesek, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Isten országát.”
Szent Galaktion és Episztémé vértanúk
A föníciai Emesaban élt egy pogány házaspár. Gyermektelenek voltak, és a feleség sokat szenvedett ezért férjétől. Egy alkalommal egy alamizsnát kérő szerzetes felvilágosította a feleséget, hogy csak akkor lesz gyermeke ha kereszténnyé lesz Az asszony nagy titokban megkeresztelkedett. Később férjét is rávette az igaz hitre. Amikor fiúgyermekük megszületett, a Galaktion nevet adták neki. A gyermek növekedvén, nagy előhaladást tett a tudományokban. Édesanyja halála után, amikor 24 éves lett, apja egy szép pogány leányt Episztémét választotta ki neki, és eljegyezte fiával. Galaktion rábeszélte feleségét, hogy ő is legyen keresztény, legyenek egy hiten. A feleség beleegyezett. Galaktion ezután azt tanácsolta, hogy éljenek ezután szűzies életet mindketten. Eloszván vagyonukat a szegényeknek, és titokban elhagyván az atyai házat, 10 napi járóföldre a Publion hegyhez érkeztek. Itt volt egy férfikolostor, nem messze tőle, pedig egy női. Mindketten kolostorba vonultak, és ott szerzetesi életet éltek. Amikor a keresztényüldözés alatt megfogták Galaktiont, Episztémé is utánament saját akaratából, hogy együtt szenvedjenek hitükért. Sokféle kínzás után mindkettőjüket lefejezték. Ez Decius császár uralkodása idején történt.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE