LITURGIKUS NAPTÁR

2019. november 6. (Szerda)

4. hang

Kol 3,17-4,1 (Apostol)

Atyámfiai! Bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az Atyaistennek ő általa.
Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, mint ahogy illik az Úrban. Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne legyetek kemények iránta. Gyermekek, fogadjatok szót mindenben szüleiteknek, mert ez kedves az Úrnak. Atyák, ne keltsétek fel a haragot gyermekeitekben, hogy kedvüket ne veszítsék. Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben test szerinti uraitoknak, de ne látszatra szolgáljatok, mintha emberek kedvét keresnétek, hanem egyenes szívvel az Úr félelmében. Bármit tesztek, szívből tegyétek, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek, hiszen tudjátok, hogy az Úrtól megkapjátok jutalmul az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok; mert aki igazságtalanságot követ el, visszakapja, amit igaztalanul cselekedett: ebben nincs személyválogatás.
Urak, adjátok meg a szolgáknak azt, ami jogos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben.



Lk 9,44-50 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Jegyezzétek meg jól ezeket a szavakat: az Emberfiát az emberek kezébe adják.” Ők azonban nem értették ezt a beszédet, el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják, de féltek megkérdezni őt e beszéd felől. Azután fölmerült köztük a kérdés, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus, aki ismerte szívük gondolatát, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt hozzájuk: „Aki befogadja ezt a gyermeket a nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. Mert aki a legkisebb mindnyájatok közt, az lesz a legnagyobb.” Akkor János így válaszolt: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űzött, de megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.” Jézus így válaszolt neki: „Ne tiltsátok meg! Mert aki nincs ellenetek, veletek van.”



Lk 12,8-12 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja majd az Isten angyalai előtt. Aki azonban megtagad engem az emberek előtt, azt ő is megtagadja majd az Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen beszél, bocsánatot nyer, aki azonban a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot. Amikor majd a zsinagógákba vagy az elöljárók és a hatóságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkozzatok rajta, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek majd megtanít titeket abban az órában arra, hogy mit kell mondanotok!”




Szent Pál konstantinápolyi érsek

Az ariánus Konstancius császár uralkodása alatt (337-61.) az igazhitű főpapok és hívek sok méltatlanságot tűrtek el hitük miatt. Sándor konstantinápolyi pátriárkát megkérdezték az egybegyűltek halálos ágyánál, hogy kit gondol utódjának. Ő a Szalonikiből származó Pál áldozópapot vagy Makedoniosz diakónust nevezte meg. Az igazhitűek Pált választották meg és szentelték fel Konstantinápoly püspökévé. Az ariánus császár, nem lévén ekkor jelen a fővárosban, oda visszatérve nemtetszését fejezte ki emiatt. Zsinatot hívott össze ellene, majd négy alkalommal is megfosztotta főpapi székétől, és száműzetésre ítélte. Utoljára az örményországi Kukuzába száműzték. Ott úgy halt vértanúhalált, hogy az ariánusok az istentisztelet alatt omoforjával megfojtották 35-ben. Nagy Teodóz császár uralkodása alatt 38-ben az épségben maradt szent testet visszavitték Konstantinápolyba, és ott temették el.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert