7. hang
Atyámfiai! Ne akarjatok sokan tanítók lenni, hisz tudjátok, hogy így súlyosabb ítéletet vesztek magatokra. Mert sok mindenben vétünk mindnyájan. Ha valaki a szavában nem hibázik, az tökéletes férfi, s az ilyen féken tudja tartani egész testét is. Ha ugyanis a lovaknak zablát teszünk a szájába, hogy engedelmeskedjenek nekünk, az egész testüket kormányozzuk. Lám, a hajókat is, bár nagyok és erős szelek hajtják őket, a kis kormánnyal oda irányítják, ahová a kormányos akarata irányítja. Így a nyelv is kicsi testrész ugyan, de nagy dolgokat visz végbe. Íme, egy csekély tűz milyen nagy erdőt gyújt fel! A nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Testrészeink közül a nyelv az, amely beszennyezi egész testünket, s a pokoltól lángra lobbanva egész életünk folyamát lángra gyullasztja. Mert minden vadállat és madár, kígyó és egyéb állat természetét meg lehet szelídíteni, és meg is szelídíti az ember; a nyelvet azonban az emberek közül senki sem szelídítheti meg. Nyughatatlan rossz az, telve halálos méreggel. Azzal áldjuk az Istent és Atyát, és azzal átkozzuk az embereket, akiket Isten a saját képére teremtett. Egyazon szájból ered az áldás és az átok. Testvéreim, ennek nem kellene így lennie.
Atyámfiai! Tudomásotokra akarom hozni, hogy jelen körülményeim inkább hasznára vannak az evangéliumnak, amennyiben az egész császári testőrségben és máshol is ismeretes lett, hogy bilincseimet Krisztusért viselem, és az Úrban való testvérek többsége bilincseimből bizalmat merítve bátrabban, félelem nélkül meri hirdetni az igét. Némelyek ugyan irigységből és versengésből, mások azonban jóakaratból hirdetik Krisztust. Ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelméért vagyok itt; azok meg versengésből, nem tiszta szándékkal hirdetik Krisztust, s azt hiszik, hogy lelki kínt okoznak bilincseimben. De mit számít ez? Csak Krisztust hirdessék bármi módon, akár hátsó gondolattal, akár őszinte szándékkal. Én örülök neki. Sőt ezután is örülni fogok, mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik imádságotok és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által. Ez az én várakozásom és reménységem, hogy semmiben sem szégyenülök meg, ellenkezőleg teljes a bizalmam,
Abban az időben Jézus bevonult Jeruzsálembe, a templomba. Ott körös-körül mindent szemügyre vett, aztán, mivel már későre járt az idő, a tizenkettővel kiment Betániába. Másnap, amikor Betániát elhagyták, megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult irányába, hátha talál rajta valamit. De odaérve semmit sem talált rajta, csak levelet, mert még nem volt itt a fügeérés ideje. Ekkor Jézus azt mondta neki: „Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!” Tanítványai pedig hallották. Aztán megérkeztek Jeruzsálembe. Jézus bement a templomba, elkezdte kiűzni azokat, akik adtak-vettek a templomban, a pénzváltók asztalait és a galambárusok állványait pedig felforgatta. Nem engedte meg senkinek, hogy bármit is keresztülvigyen a templomon. Tanított, és mondta nekik: „Nemde meg van írva: »Az én házamat az imádság házának fogják hívni minden nép számára«? Ti meg rablók barlangjává tettétek.” Amikor az írástudók és a főpapok hallották ezt, keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, hiszen az egész nép elámult tanításán. Amikor beesteledett, elhagyta a várost. Amikor másnap korán reggel elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tövestül kiszáradt. Péter visszaemlékezve mondta neki: „Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” Jézus így felelt: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe!«, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik; amit csak mond, az csakugyan meglesz neki.”
Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja majd az Isten angyalai előtt. Aki azonban megtagad engem az emberek előtt, azt ő is megtagadja majd az Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen beszél, bocsánatot nyer, aki azonban a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot. Amikor majd a zsinagógákba vagy az elöljárók és a hatóságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkozzatok rajta, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek majd megtanít titeket abban az órában arra, hogy mit kell mondanotok!”
Szent Maximosz hitvalló
580-ban született, neme szülőktől, lehet, hogy rokonágban állt a császári családdal. Nagy műveltségre tett szert, s magas beosztást töltött be, de egy ponton elhagyta a politikát, s Krysopolisz monostorban lépett be. Életének delén a perzsa fenyegetés következtében föl kellett adnia a kolostori nyugalmat, s az igaz hitet védelmezve körbejárta csaknem az egész Földközi-tengert. 50 éves múlt akkor, amikor a császárok egymás után adták ki eretnek rendelkezéseiket, hogy Krisztus emberi akaratát megtagadva érhessék el a Birodalom újraegyesítését. Maximosz nyíltan szembeszállt ezekkel a rendeletekkel, még akkor is, amikor az egyház sok vezetője elfogadta azokat.
Rómába ment Theodorosz pápához, majd utódja. I. Márton pápa számára ő dolgozta ki a 649-ben megtartott lateráni zsinat aktáit, melyek alapján a nyugati püspökök hitvallást tettek arról, hogy „Jézus emberileg is akarta és végbevitte” a megváltás művét. Ezért a nyílt szembeszállásért Konstans császár elhurcolta a pápát, aki száműzetésben halt meg. Maximoszt is letartóztatta, hogy kínvallatások után a maga pártjára állíthassa. Az aggastyánt azonban sem a csábító ígéretek, sem a kínzások nem téríthették el az igaz hittől. Miután a császár tehetetlennek bizonyult, elrendelte a hitvallás eszközeinek, Maximosz jobb kezének és nyelvének levágatását, majd pedig az örökös száműzetést. Börtönben halt meg 662-ben.
Szent Neofitosz vértanú
A bithiniai Nikeában született a III. század végén. Szülei Theodorosz és Florentia voltak. Egészen fiatalon az Olümposz hegyre ment, s ott egy barlangban telepedett le, amelyből a legendák szerint elküldte az addig ott tanyázó oroszlánt. Amikor szülei meglátogatására egyszer visszament Nikeába, Diocletianus üldözése során mint keresztényt bebörtönözték, majd tűzbe vetették, s oroszlán elé dobták. Miután pedig ezektől sértetlen maradt, karddal ölték meg.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE