7. hang
Atyámfiai! Engedelmeskedjetek Istennek; az ördögnek pedig álljatok ellen, és futni fog tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, ti kettős lelkűek! Keseregjetek, szomorkodjatok és siránkozzatok; nevetésetek forduljon gyászra, és örömötök szomorkodásra. Alázkodjatok meg az Úr színe előtt, és ő felmagasztal titeket.
Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim! Aki rágalmazza testvérét vagy aki megítéli testvérét, a törvényt rágalmazza és a törvényt ítéli el. Ha pedig elítéled a törvényt, nem vagy a törvény követője, hanem bírája. Egy törvényhozó és bíró van, az, aki elveszthet és megszabadíthat. Te pedig ki vagy, hogy felebarátodat megítéled?
Rajta hát, akik így szóltok: »Ma vagy holnap elmegyünk ebbe és ebbe a városba, s ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyerészkedünk« – pedig azt sem tudjátok, mi lesz holnap. Mert mi is a ti életetek? Pára, amely kevés ideig látszik, aztán elenyészik. Ahelyett, hogy azt mondanátok: »Ha az Úr akarja« - és: »Ha élünk, ezt vagy azt fogjuk tenni.« Ti most dicsekedtek büszkeségetekben. Pedig minden ilyen dicsekvés rossz. Aki tehát tudna jót tenni és nem tesz, az vétkezik.
Rajta hát, gazdagok! Sírjatok, jajveszékeljetek a nyomorúságok miatt, amelyek rátok következnek. Gazdagságotok megromlott, ruháitokat megemésztette a moly. Aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott; a rozsdája tanúskodni fog ellenetek, és megemészti testeteket, mint a tűz. Haragot gyűjtöttetek magatoknak az utolsó napokra. Íme, a munkások bére, akik mezőiteket learatták, s amelyet ti megdézsmáltatok, felkiáltott, és kiáltásuk eljutott a seregek Urának fülébe. Lakmároztatok a földön és bujaságban hízlaltátok szíveteket a leölés napjára. Elítéltétek és megöltétek az igazat, s ő nem állt ellent nektek.
Legyetek tehát béketűrők, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága terményét, türelmesen várakozik, amíg a korai és a késői esőt megkapja. Legyetek tehát ti is türelmesek, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. Ne panaszkodjatok, testvérek, egymás ellen, hogy meg ne ítéljenek benneteket. Íme, a bíró az ajtó előtt áll.
Abban az időben Jézus ismét Jeruzsálembe ment. Amikor a templomban járt, odamentek hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és megkérdezték: „Milyen hatalom birtokában teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” Jézus így válaszolt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit, és feleljetek rá nekem, aztán majd én is megmondom, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége mennyből való volt-e, vagy pedig emberektől? Feleljetek nekem!” Ők egymás közt tanakodva így beszéltek: „Ha azt mondanánk: »a mennyből«, azt fogja kérdezni: »Akkor miért nem hittetek neki?« Vagy mondjuk talán azt: »az emberektől«?” De féltek a tömegtől, mert Jánosról mindenki azt tartotta, hogy valóban próféta volt. Ezért így válaszoltak Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus azért ezt mondta nekik: „Akkor én sem mondom meg nektek, milyen hatalom birtokában teszem ezeket.”
Abban az időben Jézusnak egy szombaton vetéseken vitt keresztül az útja, és tanítványai útközben tépdesték a kalászt. Erre a farizeusok megszólították: „Lám, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” De ő megfelelt nekik: „Sohasem olvastátok-e, mit csinált Dávid, amikor ínséget szenvedett, és társaival együtt megéhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a kitett kenyereket, amelyeket csak a papoknak volt szabad megenniük, és adott a társainak is.” Aztán ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Az Emberfia ezért Ura a szombatnak is.”
Majd ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy béna kezű ember. Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádolhassák. Felszólította a béna kezű embert: „Állj középre!” Aztán megkérdezte őket: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet megmenteni vagy veszni hagyni?” Hallgattak. Erre keményszívűségükön elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és keze ép lett, mint a másik.
Ankürai Szent Kelemen fölszentelt vértanú
Ankürában, a mai Ankarában született 258-ban, s bár még apja pogány volt, ő alig húsz esztendős korában ugyanott is lett püspök. Szigorú önmegtartóztatásban, kenyéren és zöldségféléken élt. Sok éven át sínylődött börtönben. Szent Agathangeloszt is ott ismerte meg, és sorsuk a végső hitvallásig összefonódott, mert 312-ben, Diocletianus alatt keresztény hitük miatt mindkettőjüket lefejezték.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE