8. hang
Atyámfiai! Mivel Krisztus testben szenvedett, ti is ugyanezzel a gondolattal fegyverkezzetek fel, mert aki testben szenved, megszűnik vétkezni, hogy már nem az emberi vágyaknak, hanem Isten akaratának éljen a testben még hátralevő időben. Mert elég, hogy az elmúlt időt a pogányok akarata szerint töltöttétek, akik érzékiségben, tobzódásban, részegeskedésben, lakmározásban, ivásban és a bálványok tiltott tiszteletében élnek. Most meg csodálkoznak, hogy nem tartotok velük ugyanezen érzékiság undokságában, és káromolnak titeket. De számot fognak adni annak, aki készen áll ítélni eleveneket és holtakat. Mert azért hirdették az evangéliumot a megholtaknak is, hogy bár testben, emberek módjára ítélték meg őket, lélekben azonban Isten szerint éljenek.
Közel van mindennek a vége. Legyetek tehát okosak, és virrasszatok imádságokban. Mindenekelőtt pedig kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt szüntelenül, mert a szeretet sok bűnt eltakar. Legyetek vendégszeretők egymás iránt zúgolódás nélkül. Mindegyiktek, ahogy kapta a kegyelmet, úgy adja tovább másnak is, mint jó intézői az Isten sokféle kegyelmének. Ha valaki beszél, mintegy Isten szavaival beszéljen; ha valaki szolgálatot tesz, mintha azzal az erővel tenné, amelyet Isten oszt ki; hogy mindenben Isten tisztelete valósuljon meg Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom mindörökkön örökké. Amen.
Abban az időben, amikor szadduceusok vitatkoztak Jézussal, egy írástudó is odajárult, aki hallgatta a vitát. Amikor látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Az összes parancs közül ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« Ez az első parancsolat. A második hasonló: »Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancs.” Az írástudó helyeselte: „Valóban jól mondtad, Mester, hogy ő az egyetlen Isten, és hogy rajta kívül nincs más. Azt is hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, felebarátunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy bármi más áldozatnál.” Jézus pedig, amikor látta, hogy okosan válaszolt, így szólt hozzá: „Nem vagy messze az Isten országától.” Több kérdést már senki sem mert neki föltenni.
Amikor Jézus a templomban tanított, ő megkérdezte: „Hogyan mondhatják az írástudók azt, hogy a Krisztus Dávid fia? Maga Dávid mondta a Szentlélek által: »Így szólt az Úr az én Uramhoz: ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet zsámolyul vetem lábad alá.« Ha tehát maga Dávid Urának mondja, hogy lehet akkor a fia?” A nagy népsokaság pedig szívesen hallgatta őt.
Abban az időben Jézus és tanítványai Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettetek az úton?” De ők csak hallgattak, mert egymás közt azon vitatkoztak az úton, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy gyermeket, közéjük állította, majd ölébe vette, és azt mondta: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Ekkor János szólalt meg: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űz a te nevedben, de nem követ minket. Megtiltottuk neki, mert nem követett minket.” Jézus így szólt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen gyalázni. Aki nincs ellenünk, az velünk van. Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni az én nevemben azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek, nem veszíti el jutalmát.”
Az Istenhordozó Szent Ignác püspök ereklyéinek átszállítása
Az antiochiai püspök (akiről december 20-án is megemlékezik az egyház) Szent János tanítványa volt. Saját levelein kívül Szent Iréneusz is beszámol arról, hogy vadállatok martalékaként halt vértanúhalált. A bizánci hagyomány szerint ez december 20-án történt - a szírek és latinok október 17-re feltételezik halála időpontját, mégpedig 107-ben, de az újabb feltételezés az, hogy 110-ben Traianus alatt halt meg.
Levelei elején magát is úgy nevezi meg, mint az Istenhordozó, vagyis aki szívében hordozza Istent, tehát az ő temploma lett. Szent Ignác korában ez még minden keresztény közös jelzője is lehetett, amint erről az Efezusiaknak írt levele is tanúskodik (9,2). Aranyszájú Szent János számol be róla szóló szentbeszédében egy ünnepi menetről, amellyel a szent vértanú ereklyéit Rómából Antiochiába szállították át, végigjárva mindazokat a városokat, amelyeket a hitéért megbilincselt püspök végigjárt. Valószínűleg a szíriai nagyváros peremvidékén (Dafniban) helyezték el a szent ereklyét. Mégis később (438 körül) visszakerültek ereklyéi Rómába, ahol a Szent Kelemen bazilikában tisztelték azokat.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE