LITURGIKUS NAPTÁR

2020. január 31. (Péntek)

8. hang

2Pét 1,1-10 (Apostol)

Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő hitben részesültek a mi Istenünknek és az üdvözítő Jézus Krisztusnak igazsága által. Kegyelem és békesség töltsön el benneteket Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus ismeretében.
Mindazokat a javakat, amelyek az élethez és az istenfélelemhez szükségesek, az isteni hatalom ajándékozta nekünk azáltal, aki minket saját dicsőségével és erejével meghívott. Általa nekünk ajándékozta a rendkívül nagy és értékes ígéreteket, hogy ezek által részeseivé legyetek az isteni természetnek, s megmeneküljetek a világban uralkodó vágyak romlottságától. Fordítsátok tehát ti is minden gondotokat arra, hogy hitetekkel szolgáljátok az erényt, az erénnyel a tudományt, a tudománnyal a mértékletességet, a mértékletességgel a béketűrést, a béketűréssel az istenfélelmet, az istenfélelemmel a testvéri szeretetet, a testvéri szeretettel pedig a felebaráti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és bőven vannak meg bennetek, nem tesznek titeket üresekké, sem meddőkké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésében. Mert akiben ezek nincsenek meg, az vak és kézzel tapogatódzik, megfeledkezve a régi bűneiből való megtisztulásáról. Ezért annál inkább legyetek rajta, testvérek, hogy jótettek által biztossá tegyétek hivatásotokat és kiválasztatásotokat, mert ha ezt teszitek, soha nem fogtok vétkezni.



1Kor 12,27-13,8a (Apostol)

Atyámfiai! Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai.
Némelyeket Isten az egyházban először apostolokká tett, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká, azután némelyeknek csodatevő erőt adott, továbbá a gyógyítás, segélynyújtás, kormányzás és a nyelveken való beszéd adományát. Vajon mindnyájan apostolok? Vajon mindnyájan próféták? Vajon mindnyájan tanítók? Vajon mindnyájan csodatevők? Vajon mindnyájuknak megvan a gyógyítás adománya? Vajon mindnyájan beszélnek nyelveken? Vajon mindnyájan értelmeznek? Törekedjetek azonban a nagyobb adományokra. Én pedig egy mindennél kiválóbb utat mutatok nektek.
Szóljak bár az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretetem nincsen, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom.
Legyen bár prófétáló tehetségem, és ismerjem az összes titkokat és minden tudományt, és legyen bár oly teljes hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretetem nincsen, semmi sem vagyok.
És osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedhessem: ha szeretetem nincsen, semmit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol a rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik.



Mk 13,1-8 (Evangélium)

Abban az időben, amikor Jézus kijött a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: „Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!” Jézus így felelt: „Látod ezeket a hatalmas épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” Amikor az Olajfák hegyén, a templommal szemben leült, Péter, Jakab, János és András külön megkérdezték: „Mondd, mikor fog ez bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel?” Jézus válaszul ezt mondta nekik: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják, hogy én vagyok, és sokakat megtévesztenek. Ha majd háborúkról hallotok, és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg! Ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Helyenként földrengés, éhínség és zavargás támad. De ez még csak kezdete a gyötrelmeknek.”



Mt 10,1.5-8 (Evangélium)

Abban az időben Jézus magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden gyengeséget. Őket küldte Jézus, megparancsolva nekik: „Pogányokhoz vivő útra ne térjetek, és szamaritánusok városába ne lépjetek be! Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek, és hirdessétek: »Közel van a mennyek országa!« Gyógyítsatok betegeket, tisztítsatok meg leprásokat, támasszatok fel halottakat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!”




Szent Kürosz és János ingyenes orvos vértanúk

Szent Kürosz Alexandriában élt és ott gyógyította a rászorulókat. Felismerte, hogy az embereket főleg az elkövetett bűneik miatti bűntudat teszi beteggé, s ezért az imádságot és a bűnbánatot tartotta a legjobb gyógymódnak. A keresztényüldözés idején Arábiába menekült, ahol egy kolostorban szerzetes lett.
Szent János a mezopotámiai Edesszából származott. Jeruzsálembe látogatva meghallotta Szent Kürosz hírét, s felkereste őt a kolostorban, majd maga is odaköltözött. Itt hallották meg, hogy Kanope egyiptomi városkában bebörtönöztek egy keresztény asszonyt (Athanázia) és három leányát (Teodotát, Teoktisztát és Eudoxiát). Azonnal odautaztak, hogy lélekben bátorítsák a Maximinus Daia császár által üldözött keresztényeket. A két ingyenes orvos hatására az asszony és leányai állhatatosak maradtak a hitben, és elnyerték a vértanúság koszorúját. Ekkor Küroszt és Jánost vetették börtönbe. Hosszas kínzások után 311-ben vagy 312-ben lefejezték őket. Számos csodát tettek; Alexandriai Szt. Cirill pátriárka ereklyéiket a Menouthisban (2 mérföldre Kanopétól) emelt templomban helyezte el, ahol később megannyi csodás gyógyulást nyertek el a sírjukhoz zarándokló keresztények. Liturgikus imádságokban is szerepel a nevük, főként a Szent Kenet szentségének kiszolgáltatásakor.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert