LITURGIKUS NAPTÁR

2020. március 18. (Szerda)

7. hang

Iz 26,21-27,9 (Ószövetség)

Íme, az Úr az ő szentélyéből kiborítja haragját a föld lakóira, a föld pedig fölfedi a vért, és nem rejtegeti tovább a meggyilkoltakat. Azon a napon az Úr az ő szent, nagy erejű kardját a kígyóként menekülő szörnyeteg ellen irányít­ja, s utoléri vele a leviatánt, a ravasz kígyót, és megöli vele ezt a tengeri szörnyet. Azon a napon majd a szép szőlő fölkelti a vágyat. Én magam vagyok ennek erős védővára, noha ostromzár vesz körül. Ám hiába öntözgetem: mert éjjelente feldúlják, s nappal leomlanak falai. Nincs már oltalom számára. Ugyan ki tett meg engem a tarló őrévé a mezőn? Csak emiatt a háborús­kodás miatt vállaltam ezt. Ezért tette hát az Úr mindazt, amit végbevitt. Felgyújtom hát azt, úgyhogy kiabálni fognak lakói: „Kössünk békét vele, kössünk békét még menet közben, Jákob gyermekei!” Akkor majd kihajt és kivirul Izrael, és az egész föld betelik gyümölcsével. Vajon nem úgy veri meg őt is az Úr, ahogy ő maga is megvert másokat? S nem úgy pusztítja el, ahogyan maga is pusztulást okozott? Harc közben megszégyenítve küldi el őket. Vagy talán nem voltál ott, keményszívűen gondolkodva, amikor ő haragos lélekkel megintette azokat? Ezért hát megszűnik majd Jákob go­noszsága, s ez lesz számára az áldás, ha majd megszűnteti vétkét. Hogy minden oltárkövét összezúzza, mint a mészkövet, és nem emelkedhetnek többé erdőként a bálványszentélyek.



Ter 9,18-10,1 (Ószövetség)

Noé fiai, kik a bárkából kijöttek, Szem, Kám és Jáfet voltak; s Kám lett az atyja Kánaánnak. Ezek hárman voltak Noé fiai, s tőlük népesedett be az egész föld. Noé aztán, mint földművelő, elsőként ültetett szőlőt. Miután ivott a borból, megrészegült, úgyhogy meztelenül feküdt a sátrában. Meglátta Kám, Kánaán atyja a saját apja meztelenségét, s hírül adta kint lévő két testvérének. Ám Szem és Jáfet vállukra vették a köntösüket, s hátrafelé menve betakarták atyjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, s így nem látták apjuk meztelenségét. Mikor aztán Noé kijózanodott a bor mámorából, s megtudta, mit tett vele kisebbik fia, így szólt: „Átok legyen Kánaánon, és szolgája legyen testvéreinek!” Aztán ezt mondta: .Áldott legyen az Úr, Szem Istene; Kánaán pedig az ő szolgája legyen! Tegye Isten Jáfetet terebélyessé, és lakozzék Szem sátraiban, s Kánaán a szolgájuk legyen!” Noé a vízözön után még háromszázötven esztendeig élt. Noé egész életkora összesen kilenc­százötven esztendőt tett ki, és aztán meghalt. Noé fiainak: Szemnek, Kámnak és Jáfetnek pedig a további utódaik voltak: fiaik születtek ugyanis a vízözön után.




Kirillosz vagy Cirill jeruzsálemi főpap

Szent Kirillosz Jeruzsálemben született 313-ban. Pappá szentelése után tehetségének köszönhetően feladatul kapta a keresztségre jelentkezettek nagyböjti oktatását. Mindmáig híresek a „keresztségi katekézisei”, amelyeket még püspöki működése előtt (vagy kezdetén) mondhatott el. 350-ben Kirilloszt Jeruzsálem püspökévé választották, bár természete szerint kerülte volna a viszályokat, mégis hamar összetűzésbe került Caesarea metropolitájával, az ariánus Akakiosszal, aki folyton áskálódott ellene. Ennek az lett a következménye, hogy a püspököt több ízben száműzték. 378-ban, Valens császár halála évében véglegesen visszafoglalhatta püspöki székét, ám Jeruzsálemben egy lelkileg teljesen lepusztult várost talált. Minden erejét arra fordította, hogy rendezze az egyház helyzetét, és megszilárdítsa az igaz hitet. 381-ben a II. Egyetemes Zsinaton az igaz hit védelmezői között volt mindvégig. Élete utolsó éveiben igyekezett helyreállítani a békét városában. 387-ben halt meg.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert