LITURGIKUS NAPTÁR

2020. április 22. (Szerda)

1. hang

ApCsel 4,13-22 (Apostol)

Azon időben, mikor a zsidók vezetőemberei látták Péternek és Jánosnak az állhatatosságát s megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, csodálkoztak és rájuk ismertek, hogy Jézussal voltak. Mivel azonban látták, hogy a meggyógyult ember is mellettük áll, semmiben sem mondhattak ellent. Megparancsolták tehát nekik, hogy menjenek ki a gyűlésből, azután így tanakodtak egymás között: »Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy csakugyan Jeruzsálem összes lakói előtt ismeretes csodajelet műveltek: az nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk. Nehogy azonban még tovább terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy ne beszéljenek többé senkinek se ennek a nevében.« Azután beszólították őket és megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében. Péter és János azonban azt felelték nekik: »Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e az Isten színe előtt inkább rátok hallgatni, mint az Istenre! Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk.« Azok erre újra megfenyegették, majd elbocsátották őket, mivel nem találtak módot arra, hogy megbüntessék őket, – a nép miatt, mert mindenki dicsőítette Istent azért, ami az emberrel történt. Hiszen több mint negyven éves volt az, akivel a gyógyulásnak ez a csodajele történt.



Mt 11,27-30 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és akik terhet hordoztok, és én megnyugvást adok nektek! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”




Szikeóta Szent Tivadar püspök

A galáciai Szikeó községből származott egy bizonyos Mária nevű kéjnőnek és Kozmasz császári követnek házasságon kívüli gyermekeként. 13 éves korában monostorba vonult, majd 18 évesen Theodosziosz anasztasziupoliszi püspök diakónussá és pappá szentelte. Ismételten megfordult a Szentföldön, ahol a hodzevai monostorban letette a nagy szerzetes fogadalmat. Visszatérve a saját monostorába, szigorú aszkézisben élt, majd Timotheosz püspök halála után Pál ankürai érsek őt szentelte föl anasztasziupoliszi püspöknek. Szent Tivadar azonban inkább az aszketikus élet felé vonzódott, s püspökként is sűrűn látogatta a különböző szentföldi monostorokat, s végül le is mondott püspöki rangjáról, hogy szabadabban élhessen szerzetesi hivatásának. Miután megfordult Konstantinápolyban is, visszavonult a maga monostorába, ahol békében halt meg 613-ban.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert