LITURGIKUS NAPTÁR

2020. május 13. (Szerda)

4. hang

ApCsel 13,13-24 (Apostol)

Azon időben Pál, és akik vele voltak, elhajóztak Páfuszból és a pamfíliai Pergébe jutottak. János azonban elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.Ők pedig átmentek Pergén, s a pizídiai Antióchiába érkeztek. Szombaton bementek a zsinagógába és leültek. A törvényből és a prófétákból való felolvasás után a zsinagóga elöljárói hozzájuk küldtek ezzel az üzenettel: »Férfiak, testvérek, ha van valami intelmetek a nép számára, mondjátok el.«Pál felemelkedett tehát, s a kezével csendet intve megszólalt: »Izraelita férfiak és ti istenfélők, halljátok! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat és naggyá tette a népet, amikor Egyiptom földjén jövevények voltak. Azután hatalmas karral kivezette őket onnan, és negyven esztendeig tűrte viselkedésüket a pusztában, majd Kánaán földjén hét népet elpusztított, és sorsolással felosztotta nekik azoknak a földjét mintegy négyszázötven évre. Azután bírákat adott nekik Sámuel prófétáig. Ettől fogva királyt kívántak, és az Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kís fiát, a Benjamin törzséből való férfit. Ennek eltávolítása után Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett így szólva: ‘Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki megteszi majd minden akaratomat’.Ennek ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének.



Jn 6,5-14 (Evangélium)

Abban az időben Jézus fölemelte tekintetét, és látta, hogy nagy sereg ember jön hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?” Ezt azért kérdezte, hogy próbára tegye, ő maga ugyanis tudta, mit akar tenni. Fülöp így válaszolt: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek.” Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére ezt mondta neki: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két kis hala, de mi az ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát, a férfiak szám szerint mintegy ötezren voltak. Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és elosztotta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a letelepülteknek, ugyanígy osztottak nekik a halakból is, amennyit csak akartak. Miután jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi ne vesszen el!” Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezőktől. Az emberek tehát, látva a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, azt mondták, hogy bizonyára ez az a próféta, aki a világba jön.




Szent Glikéria vértanúnő

Szentünk Makariosznak az egykori városparancsnoknak leánya volt, A thrák Trajanopolisz városában élt. Antonius Pius császár /138-61/ rendeletet adott ki, hogy az isteneknek áldozatot mutasson be mindenki. Amikor a parancs elérkezett Trajanopoliszba, és meghatározták az áldozatbemutatás napját, Glykéria megjelent a bálványtemplomban és imádságával szétzúzta Jupiter bálványszobrát. A város parancsnoka megkínoztatta érte a leányt. Éheztette, vasdarabokkal szaggatta testét, tüzes kemencébe dobatta, és más kínzások után arra ítélte, hogy vessék vadállatok elé. Mielőtt azonban az állatok szétmorzsolták volna, tőlük nem érintve elhunyt 177 körül.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert