2. hang
Atyámfiai! Mivel elnyertük a megigazulást a hitből, legyen békességünk Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Őáltala megnyílt nekünk az út a hit által a kegyelemhez, amelyben kitartunk, és dicsekszünk Isten fiai dicsőségének reménysége alapján. Sőt dicsekszünk még a szorongatásokban is, tudva, hogy a szorongatás türelmet eredményez, a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reményt, a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk; mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.
Krisztus ugyanis akkor, amikor még erőtlenek voltunk, a meghatározott időben, meghalt a gonoszokért. Pedig az igaz emberért is aligha hal meg valaki; a jóért esetleg valaki képes meghalni. Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. Azért most, miután az ő vére által megigazultunk, még sokkal inkább megment minket a haragtól. Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődhettünk Istennel Fia halála által: most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által.
Ezt mondta az Úr: „A test lámpása a szem. Ha szemed ép, egész tested világos lesz. De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség? Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek is, a mammonnak is. Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit egyetek, és mit igyatok, sem testetek miatt, hogy mibe öltözködjetek! Nemde több az élet az eledelnél és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és mennyei Atyátok táplálja őket. Vajon nem többet értek-e ti náluk? Ugyan melyikőtök toldhatja meg aggodalmaskodásával életét akár csak egy könyöknyivel is? Hát a ruházat miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mező füvét, amely ma van, holnap pedig a kemencébe vetik, Isten így öltözteti, akkor benneteket, kishitűek, nemde sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: »Mit eszünk?«, »Mit iszunk?« vagy »Mibe öltözködünk?« Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy mindezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és az ő igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá!”
Szent Julián (Gyula) vértanú
Julián vértanú a kilikiai Anazarvában született. Atyja pogány, anyja keresztény volt. Atyja halála után anyjával átköltöztek Tarzusba. Itt anyja megkeresztelte és a keresztény hit igazságai szerint jámborságban nevelte. Amikor az ifjú 18 éves lett, Dioklécián császár nagy üldözést támasztott a keresztények ellen. A hitükért megfogott keresztények között ott volt Julián is, akit Markián helytartó elé állítottak. Hitének állhatatos megvallása miatt kínokat szenvedett: ütlegelték, sebesítették, taszigálták, börtönbe zárták és vadállatok közé zárták, Ezek a kínzások egy éven át tartottak Kilikia különböző városaiban. Végül mérges kígyókkal tele zsákba varrták és a tengerbe dobták. Holttestét a hullámok a partra vetették, és egy tisztes asszony eltemette.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE