5. hang
Atyámfiai! Nagy volt a ti vételáratok! Dicsőítsétek tehát Istent testetekben.
Ami pedig azt illeti, amiről írtatok nekem, azt felelem: jó az embernek asszonyt nem illetni, a paráznaság miatt azonban minden férfinak legyen meg a maga felesége, és minden asszonynak legyen meg a maga férje.
A férj adja meg a feleségnek amivel tartozik, hasonlóképpen a feleség is férjének. Az asszonynak nincs hatalma teste fölött, hanem a férfinak; hasonlóképpen a férfinak sincs hatalma teste fölött, hanem az asszonynak. Ne tartózkodjatok egymástól, legfeljebb közös akaratból egy időre, hogy az imádságnak éljetek; azután legyetek ismét együtt, hogy a sátán meg ne kísértsen titeket amiatt, hogy nem tudjátok magatokat tartóztatni. Ezt pedig engedményképpen mondom, nem parancsképpen. Mert azt szeretném, ha mindenki olyan lenne, mint én magam, de kinek-kinek saját ajándéka van Istentől: az egyiknek ilyen, a másiknak meg olyan.
A nőtleneknek és az özvegyeknek pedig ezt mondom: Jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is. De ha meg nem tartóztatják magukat, lépjenek házasságra; mert jobb dolog megházasodni, mint égni.
Azoknak pedig, akik házasságban élnek, nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy a feleség férjétől el ne váljék, - ha pedig elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki férjével, - és a férfi se bocsássa el feleségét.
A többieknek viszont én mondom, nem az Úr: Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, és ez kész vele lakni, ne bocsássa el.
Abban az időben Heródes negyedes fejedelem hallotta Jézus hírét, és azt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János, ő támadt fel a halottak közül, ezért működnek benne a csodatévő erők.” Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek felesége volt. János ugyanis figyelmeztette: „Nem szabad vele élned!” Meg is akarta ölni, de félt a néptől, mert Jánost prófétának tartották. Amikor eljött Heródes születésnapja, Heródiás lánya táncolt a vendégeknek. Annyira megtetszett Heródesnek, hogy esküvel ígérte, bármit is kér, megadja neki. A lány, minthogy anyja előre kitanította, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király elszomorodott, de az esküre és a vendégekre való tekintettel megparancsolta, hogy adják neki oda. Elküldte embereit, és lefejeztette Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, odaadták a lánynak, ő pedig elvitte anyjának. Akkor eljöttek tanítványai, elvitték a testet, és eltemették, aztán elmentek, és hírül adták ezt Jézusnak. A hír hallatára Jézus elhajózott onnan egy elhagyatott helyre, egyedül. A tömeg azonban tudomást szerzett róla, és gyalogszerrel utánament a városokból.
Szent Akvilász apostol
Az apostol pontuszi származású zsidó volt. Feleségével Priszcillával Romában élt, de a Klaudiaaz császár idején kitört üldözéskor Korintusba költözött. Ekkor már keresztények lehettek. Sátorkészítéssel foglalkozott. Szent Pál apostol második missziós útján náluk lakott. (Apcs. 18, 2-) Efezusba is elkísértek szent Pált. Itt magukhoz hívták Apollót és segítették a megtérésben (18, 18-) A keresztény közösséget is ők fogadták be házukba. (I.Kor. 16, 19.). Később Efezusból Rómába tértek viasza. A hagyomány szerint Heraklea püspöke volt és vértanúhalált halt. A hitetlenek verték agyon 65-ben.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE