6. hang
Atyámfiai! Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék. Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem engedni meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja, hogy elviselhessétek.
Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást. Úgy szólok hozzátok, mint értelmes emberekhez; ítéljétek meg ti magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, melyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? És a kenyér, melyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesülés? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, ugyanis mindnyájan egy kenyérből részesülünk. Tekintsétek a test szerint való Izraelt: akik az áldozatokat eszik, nemde közösségben vannak az oltárral?
Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy a bálványoknak áldozott hús vagy bálvány ér valamit? Dehogy! De amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek. Nem akarom, hogy az ördögökkel legyetek közösségben. Nem ihatjátok az Úr kelyhét és az ördögök kelyhét. Nem lehettek részesei az Úr asztalának és az ördögök asztalának. Avagy féltékenységre ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?
Atyámfiai! Az én apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban. Ez az én védekezésem azok előtt, akik kérdőre vonnak engem. Vajon nincs jogunk enni és inni? Vajon nincs jogunk asszonytestvért magunkkal vinni, mint a többi apostol, az Úr testvérei és Kéfás? Vagy csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk arra, hogy ne dolgozzunk?
Ki katonáskodik a saját zsoldján? Ki ültet szőlőt és nem eszik annak gyümölcséből? Vagy ki legeltet nyájat és nem élvezi a nyáj tejét? Vajon emberi módon mondom ezeket? Avagy nem ugyanezt mondja a törvény is? Mert írva van Mózes törvényében: »Ne kösd be a nyomtató ökör száját«. Vajon az ökrökre van gondja Istennek? Vagy nem inkább miértünk mondja ezt? De bizony értünk írták meg, hogy aki szánt, reménységben szántson, és aki csépel, abban a reményben csépeljen, hogy része lesz a termésben. Ha mi nektek lelki javakat vetettünk, nagy dolog-e, ha anyagi javaitokat aratjuk? Ha mások részesülnek a ti javaitokból, miért nem sokkal inkább mi? De nem éltünk ezzel a hatalommal, hanem mindent eltűrünk, hogy akadályt ne gördítsünk Krisztus evangéliumának.
Abban az időben Jézus megparancsolta tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő, Jézus, a Krisztus. Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, de harmadnap föl kell támadnia. Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ez nem történhet meg veled!” Ő azonban megfordult, és rászólt Péterre: „Te, sátán, menj csak mögém! Botránkoztatsz, mert nem az Isten szerint gondolkodsz, hanem az emberek szerint.” Akkor Jézus így szólt tanítványaihoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem.”
Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a betegségekből meggyógyított: a magdalainak hívott Mária, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, valamint Zsuzsanna és sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róluk.
Szent Mária Magdolna társapostol
Mária a galileai tenger mellől. Magdalából származott. Amikor Jézusról hallott. Hozzá csatlakozott. Jézus 7 tisztátalan lelket űzött ki belőle, ez teljesen Jézushoz kötötte. Mindenütt Jézussal járt. Nem hagyta el őt a keresztre feszítéskor sem, távolról állva figyelte az eseményeket. Nagypénteken este ő is segédkezett Jézus holttestének eltemetésében. Húsvét hajnalban a nagy jutalmat azzal kapta meg Jézustól, hogy a feltámadt Jézus először neki mutatkozott meg a Getszemáni kertben ő is a kenethozó asszonyokhoz tartozott, akik el akarták végezni Jézus holttestének ismételt bekenését a nagypénteki sietség után. Jézus mennybemenetele után életéről semmi biztosat nem tudunk. A hagyomány szerint ő is részt vett az evangélium hirdetésében. Ezért nevezik társapostolnak. Egy hagyomány szerint Rómába a császár elé is eljutott, hirdetve neki Krisztus feltámadását. Talán Efezusban fejezte be életet.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE