7. hang

1Kor 13,4-14,5 (Apostol)

Atyámfiai! A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol a rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások - véget érnek, a nyelvek - megszűnnek, a tudomány - elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig majd eljön a tökéletes, a töredékes véget fog érni. Mikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy vélekedtem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; mikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal, amik gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által homályban látunk, akkor pedig majd színről-színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, amint én is ismert vagyok.
Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet.
Törekedjetek a szeretetre, keressétek buzgón a lelki adományokat, különösen pedig azt, hogy prófétáljatok. Aki ugyanis nyelveken szól, nem embereknek beszél, hanem Istennek; senki sem érti, hanem a Lélek által beszél titkos dolgokat. Aki pedig prófétál, embereknek beszél, épülésükre, buzdításukra és vigasztalásukra. Aki nyelveken beszél, önmagának szerez épülést; aki azonban prófétál, az egyházat építi. Szeretném ugyan, hogy mindnyájan szóljatok nyelveken, de még inkább azt, hogy prófétáljatok, mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken beszél, kivéve ha meg is magyarázza, hogy az egyház épüljön.

Mt 20,1-16 (Evangélium)

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlejébe. A harmadik óra körül megint kiment, és látta, hogy mások is ácsorognak tétlenül a piacon. Megszólította őket: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megadom nektek.« Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, és ugyanígy tett. Amikor pedig a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: »Miért ácsorogtok itt egész nap tétlenül?« Azok így válaszoltak: »Mert senki sem fogadott fel minket.« Erre ezt mondta nekik: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megkapjátok.« Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: »Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig!« Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor aztán az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: »Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.« Ő pedig feleletül egyiküknek ezt mondta: »Barátom, nem vagyok veled igazságtalan. Vajon nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem tehetem-e a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy jó vagyok?« Így lesznek az utolsók elsőkké, az elsők meg utolsókká, mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Szent Kallinikosz vértanú

Kallinikosz Kilikiából származott. Szülei istenfélelemben és keresztény vallásban nevelték. Miután felnőtt, szomorúan látta, hogy az emberek sokasága az élettelen bálványokban hisz és azokat imádja. Elhatározta, hogy terjeszteni fogja a keresztény hitet. Megfordult sok városban és helységben, hirdette Jézust és sok pogányt nyert meg a keresztény hitnek. Ankyra városában is ezt tette, amíg a pogányok el nem fogták és át nem adták az ádáz keresztényüldöző Sacerdonus helytartónak. A helytartó, ruhátlanul megverette, majd testébe vasszögeket veretett. Aztán éles szögekkel kivert vascipőbe dugták lábait és a messzire levő Gangrába vezették. Kallinik út közben is folytatta térítő tevékenységét. Július lévén és nagy forróság, a katonák is, a lovak is eltikkadtak, de sehol sem volt víz, amiből ihattak volna. Kallinik imái hatására azonban csodás módon vízre leltek. Felüdülve, tovább folytatták útjukat. Gangrába érve sajnálták megmentőjükét tüzes kemencébe dobni. Kallinik maga lépett derűsen a tüzes kemencébe, s adta át lelkét Krisztusnak. Sértetlenül maradt holttestét a hívek temették el. Vértanúsága ideje pontosan nem ismert, de a nikeai Szt. Theodoté szerint Diocletianus alatt történt a IV. sz. elején.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!