8. hang
Atyámfiai! Ez a mi dicsekvésünk: lelkiismeretünknek az a bizonysága, hogy egyszerű módon és istenes őszinteséggel, nem testi bölcsességben, hanem Isten kegyelmével jártunk a világon, kiváltképpen pedig nálatok. Ugyanis nem írunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek; remélem, hogy teljesen meg fogjátok érteni, mint ahogy részben meg is értettetek minket, hogy mi a ti dicsekvésetek vagyunk, ugyanúgy ahogy ti is a miénk, a mi Urunk Jézus napján.
Ezzel a bizalommal akartam a múltkor hozzátok menni, hogy másodízben legyen részetek a kegyelemben, és aztán tőletek átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét visszatérni hozzátok, hogy ti kísérjetek el Júdeába. Amikor tehát ezt akartam, könnyelmű voltam-e? Avagy amit tervezek, test szerint tervezem, úgy hogy nálam az »Igen, igen« egyben »Nem, nem« is? Isten hűségére mondom, beszédünkben, melyet hozzátok intéztünk, nincs: »Igen« is meg »Nem« is. Ugyanis Isten Fia, Jézus Krisztus, akit köztetek hirdettünk, én, Szilvánusz és Timóteus, nem volt »Igen« is meg »Nem« is, hanem az Igen valósult meg benne. Mert ahány ígérete csak van Istennek, mind »Igen» lett őbenne; ezért az »Amen« is általa hangzik fel részünkről az Isten dicsőségére.
Abban az időben szadduceusok mentek Jézushoz, akik úgy tartották, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: „Mester, Mózes azt mondta, hogy ha valaki gyermektelenül hal meg, a testvére vegye feleségül az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Volt nálunk hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt. Mivel nem volt gyermeke, feleségét a testvérére hagyta. Ugyanez történt a másodikkal, majd a harmadikkal is, egészen a hetedikig. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát a hét közül vajon melyiknek a felesége lesz az asszony? Hiszen mindegyiké volt.” Jézus így válaszolt nekik: „Tévedtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. Mert a feltámadáskor nem nősülnek, nem is mennek férjhez, hanem olyanok, mint Isten angyalai a mennyben. A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit az Isten mondott nektek: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene«? Az Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké.” Amikor a sokaság ezt hallotta, elámult tanításán.
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost. Csak őket külön fölvitte egy magas hegyre, és átváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, amilyenre földi kelmefestő nem tud fehéríteni. Ekkor megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. Péter pedig így szólt Jézushoz: „Rabbi! Jó nekünk itt lenni! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, mert annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő ereszkedett alá, és beárnyékolta őket. A felhőből szózat hangzott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Majd hirtelen körülnéztek, de már senkit sem láttak a közelükben, csak Jézust. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból.
Szent Dometiosz vértanú
Domét vértanú Perzsiából származott. Az Eufrátesz nyugati partján fekvő Theodoziopoliszban volt szerzetes. A kolostor főnöke diakónussá szenteltette fel. Amikor Dömét észrevette, hogy pappá is akarja szenteltetni, méltatlannak érezte magát. Elment a kolostorból két tanítványával együtt és az Eufráteszen túl, Kirra közelében egy barlangban telepedtek le. Itt az időt böjtben, vezeklésben és éneklésben töltötte, angyalhoz hasonló életet élve. Szenvedélyeit kitartóan öldökölve a hit pajzsával magát megerősítve félelmetesnek mutatkozott az ördögök előtt. Tudomást szerezve életéről, mindenféle hivatásban és állapotban élő emberek keresték fel, hogy lelki szükségleteiket megelégítse. Sok csodát tett, betegeket gyógyított meg, sok bálványimádót térített Krisztus hitére. Amikor a hitehagyott Julián császár azon a vidéken járt, és hallott Dömét atyáról, megparancsolta, hogy kövezzék agyon. Az ítéletet végrehajtók úgy találták, hogy két tanítványával együtt Isten dicséretét éneklik. 363-ban, március 23-án rájuk rohanva kövekkel agyonverték őket.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE