1. hang

2Kor 3,4-11 (Apostol)

Atyámfiai! Bizalmunk Krisztus által van Isten iránt. Nem mintha magunktól, mintegy saját erőnkből képesek lennénk bármit is kigondolni, ellenkezőleg, a mi képességünk Istentől van. Ő tett minket alkalmassá arra, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké: mert a betű öl, a Lélek pedig életet ad.
Ha már a halál betűkkel kövekre írt szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy Izrael fiai nem nézhettek Mózes arcára arcának mulandó dicsősége miatt: hogyne lenne még dicsőségesebb a Lélek szolgálata? Mert ha már a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, sokkal dicsőségesebb az igazság szolgálata. Sőt, ami ott dicsőséges volt, ezen túláradó dicsőség miatt már nem is dicsőséges. Mert ha a mulandó dicsőséges, sokkal dicsőségesebb a maradandó.

Mt 23,29-39 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert sírboltot építetek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és azt mondjátok: »Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem vettünk volna részt velük a próféták vére ontásában.« Ezzel magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak vagytok a fiai. Töltsétek csak be atyáitok mértékét! Kígyók, viperák fajzatai! Hogy is menekülhetnétek meg a kárhozat ítéletétől? Íme, ezért én küldök hozzátok prófétákat, bölcseket és írástudókat. Közülük némelyeket megöltök majd, és keresztre feszítetek, másokat megostoroztok zsinagógáitokban, és városról városra üldöztök. Így rátok száll minden igaz vér, amelyet a földön kiontottak, az igaz Ábel vérétől egészen Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár közt öltetek meg. Bizony, mondom nektek, rászáll mindez erre a nemzedékre. Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok! Íme, elhagyatott lesz házatok. Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól mindaddig, amíg azt nem mondjátok: »Áldott, aki az Úr nevében jő!«”

Szent Fótiosz és Anikétász vértanúk

Anikétosz vértanú Nikomédiában volt egy sereg katona vezére. Amikor kitört Diocletianus császár keresztényüldözése, Anikétosz bátran elment a császárhoz, kereszténynek vallotta magát, megrótta a császárt a bálványok tisztelete miatt, és hogy ártatlan keresztény embereknek ontja ki vérét. A haragvó császár megverette, úgy, hogy kilátszottak csontjai. Azután a vadállatok elé dobatta, de azok nem nyúltak hozzá, ő eközben imádkozott. Imádsága alatt földrengés támadt, melynek következményeként a bálványtemplom a város falainak egy részével együtt leomlott, és sok pogányt megölt. A császár ezek után megparancsolta, hogy fejezzék le a vértanút. A hóhér, aki kihúzta kardját, érzéketlenül földre esett. Ezután próbálták Anikétoszt égetni, de a tűz kialudt, beledobták olajba, de az meghűlt. Ekkor Anikétosz unokaöccse Fótiosz üdvözölte őt, és megszégyenítette a császárt. Akkor Fótioszt megkötözték, a hóhér feléje emelte kardját, de a hóhért ölte az meg. Eközben nagy kemencét építettek, hogy abba dobják a vértanúkat. Elsőnek Fótiosz és Anikétosz ment bele, utána több más keresztény is. Imádsággal az ajkukon mindnyájan meghaltak 306 körül. Nevüket említjük az olaj megáldásának és a kisebb vízszentelés imájában.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!