2. hang

1Kor 9,2b-12 (Apostol)

Atyámfiai! Az én apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban. Ez az én védekezésem azok előtt, akik kérdőre vonnak engem. Vajon nincs jogunk enni és inni? Vajon nincs jogunk asszonytestvért magunkkal vinni, mint a többi apostol, az Úr testvérei és Kéfás? Vagy csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk arra, hogy ne dolgozzunk?
Ki katonáskodik a saját zsoldján? Ki ültet szőlőt és nem eszik annak gyümölcséből? Vagy ki legeltet nyájat és nem élvezi a nyáj tejét? Vajon emberi módon mondom ezeket? Avagy nem ugyanezt mondja a törvény is? Mert írva van Mózes törvényében: »Ne kösd be a nyomtató ökör száját«. Vajon az ökrökre van gondja Istennek? Vagy nem inkább miértünk mondja ezt? De bizony értünk írták meg, hogy aki szánt, reménységben szántson, és aki csépel, abban a reményben csépeljen, hogy része lesz a termésben. Ha mi nektek lelki javakat vetettünk, nagy dolog-e, ha anyagi javaitokat aratjuk? Ha mások részesülnek a ti javaitokból, miért nem sokkal inkább mi? De nem éltünk ezzel a hatalommal, hanem mindent eltűrünk, hogy akadályt ne gördítsünk Krisztus evangéliumának.

1Tim 3,13-4,5 (Apostol)

Atyámfiai! Akik szolgálatukat jól végzik, szép rangot és a Krisztus Jézusban való hitben nagy bizalmat szereznek maguknak.
Azért írom ezeket neked, - bár remélem, hogy hamarosan hozzád jutok, - hogy ha késlekedném, tudd, miképpen kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa s szilárd alapja. Márpedig nyilvánvalóan nagy dolog a jámborság titka, amely
Testben kinyilvánította magát,
A Lélek által igazolást nyert,
Bemutatták az angyaloknak,
A pogányok között hirdették,
Világszerte hittek benne,
S fölment a dicsőségbe.
A Lélek azonban kifejezetten mondja, hogy az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire s az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. Akik azt mondják, hogy tilos a házasság, hogy tartózkodni kell egyes ételektől, holott azokat azért teremtette Isten, hogy hálát adva élvezzék őket a hívek, azok, akik megismerték az igazságot. Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, amit hálaadással vesz magához az ember, mert szentté lesz az Isten igéje és az imádság által.

Mt 18,23-35 (Evangélium)

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, és úgy fizessen. A szolga leborult előtte, és úgy kérte: »Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked!« Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, adósságát pedig elengedte. Amikor kiment, az a szolga találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni, és ezt mondta neki: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa a lába elé borulva kérlelte: »Légy türelemmel irántam, és mindent visszafizetek neked!« De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai pedig a történtek láttán igen elszomorodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mind, ami történt. Akkor maga elé hívatta őt ura, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Minden adósságodat elengedtem, mivel könyörögtél nekem. Vajon nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad?« Ezzel az úr haragjában átadta a börtönőröknek, míg meg nem fizeti mind, amivel tartozik neki. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsátja vétkeit testvérének.”

Lk 9,51-56; 10,22-24; 13,22 (Evangélium)

Abban az időben, amikor közeledtek Jézus felvételének napjai, arcát megkeményítve úgy határozott, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, és eljutottak a szamariaiak egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János ezt mondták: „Uram, akarod-e, hogy ‒ amint Illés is tette ‒ kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és ezt mondta: „Nem tudjátok, milyen lelkűek vagytok? Az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek lelkét elveszítse, hanem hogy üdvözítse.” És elmentek egy másik faluba.
Történt pedig, hogy az úton haladva ezt mondta követőinek: „Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Majd külön a tanítványokhoz fordulva így szólt: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Ezután városokon és falvakon haladt át, miközben tanított, és folytatta útját Jeruzsálem felé.

Jézus Krisztus edesszai képe

Jézus Krisztus földi életében, csodáinak híre eljutott az Eufráteszen túli Edessza városába. A leprától szenvedő Abgár király Ananiás képfestőt küldte el egy levéllel Jézushoz, hogy menjen el hozzá és gyógyítsa meg őt. Ananiás hiába akarta Jézus arcát megfesteni, nem sikerült neki. Jézus megígérte, hogy tanítványai közül küld a királyhoz valakit. Akkor az Úr, megtörölte arcát egy kendővel, és csodásán rajta maradt az Ő isteni arca. Abgár nagy tisztelettel fogadta a nem kézzel festett képet, és azonnal meggyógyult leprájától. Bíborban született Konstantin király 944. augusztus 16-án Konstantinápolyba vitte a csodás képet és erre a napra ünnepet rendelt el. Van egy hagyomány, mely szerint, amikor a keresztes vitézek elfoglalták Konstantinápolyt, ezt a szentképet Velencébe akarták vinni csónakon, de a csónak, amelyben vitték elsüllyedt a Márvány tenger hullámaiban.

Szent Diomédész vértanú

Szent Diomédész a Kilikiai Tarzusban született. Foglalkozására nézve orvos volt, Mint keresztény ember nemcsak a testet, hanem a keresztény hit terjesztésével a lelkeket is gyógyította. Sokat utazott a hit terjesztése érdekében; amikor Nikeába érkezett, Diocletianus császár katonákat küldött elfogására. A Nikeából Nikomédiába, a szenvedések helyére vezető úton Diomédész meghalt. A kísérő katonák – hogy bizonyítsák a parancs teljesítését – levágták a fejét, és azt a császárnak vitték. Isten ezért vaksággal büntette meg őket. Szemük világát csodálatos módon csak akkor nyerték vissza, amikor a levágott fejet visszavittek és a testhez illesztették. Ez a III. század végén vagy a IV. század elején történt.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!