2. hang
Atyámfiai! Azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk test szerint. És ha Krisztust test szerint ismertük is, most már nem így ismerjük. Ezért, aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, íme újak keletkeztek.
Mindez pedig az Istentől van, aki Krisztus által kiengesztelt minket önmagával, és nekünk adta a kiengesztelés szolgálatát; mert Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelődött a világgal, úgyhogy nem számította be bűneinket, és ránk bízta a kiengesztelés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, mintha Isten buzdítana általunk. Krisztusért kérünk, engesztelődjetek ki Istennel! Azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő általa.
Abban az időben, amikor Jézus a Galileai-tenger partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András épp hálót vetnek a tengerbe, mivel halászok voltak. Jézus ezt mondta nekik: „Gyertek utánam, és emberek halászává teszlek benneteket!” Azon nyomban otthagyták hálójukat, és követték őt. Kissé továbbhaladva, megpillantotta Zebedeus fiát, Jakabot, és testvérét, Jánost, amint a hálójukat javítgatták a bárkában. Nyomban elhívta őket. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust, halászlegényeivel a bárkában, és a nyomába szegődtek. Betértek Kafarnaumba. Itt szombaton mindjárt elment a zsinagógába, és tanított. Tanításán elámultak, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
Szent Florosz és Laurosz vértanúk
Szent Florosz és Laurosz testvérek voltak, hittek Krisztusban és igyekeztek jótetteikkel kedvében járni. Bizáncban születtek, de Illíriába mentek, s ott kőfaragóként dolgoztak, a munkájukért kapott bért pedig szétosztották a szegények között. Az egyik szomszédos ország kormányzója, kéréssel fordult Illíria helytartójához, hogy küldjön számára ügyes kőműveseket egy bálványtemplom felépítéséhez. A helytartó Floroszt és Lauroszt küldte hozzá. A munkájukért kapott pénzt ott is szétosztották az Evangéliumot hirdetve, sok pogányt térítve ezáltal a keresztény hitre. Egy alkalommal a pogány pap fiának szemét súlyosan megsértette egy kődarab. A pogányok meg akarták érte ölni őket. A szent testvérek azonban egész éjszaka imádkozván kérték Isten segítséget. Másnap a kereszt jele által meggyógyították a gyermeket. A pogány pap erre egész családjával kereszténnyé lett. Egyre több lett a keresztények száma és mire a templom felépült, azt az igaz Isten tiszteletére szentelték fel, a bálványszobrokat pedig összetörték. A kormányzó, mindezekről tudomást szerezve kérte, hogy büntessék meg a szobrok lerombolóit. Szentjeinket pedig visszaküldte Illíria helytartójához büntetésre. A helytartó hiába fáradozott, hogy hitüket megtagadtassa velük. Ezért kínzások után bedobatta őket egy kiszáradt kútba és földdel tömette be. Ez a II. században történt. Nagy Konstantin császár uralkodása alatt holttestüket épségben találták meg és Konstantinápolyba vitték.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE