1. hang
Atyámfiai! Tudomásotokra akarom hozni, hogy jelen körülményeim inkább hasznára vannak az evangéliumnak, amennyiben az egész császári testőrségben és máshol is ismeretes lett, hogy bilincseimet Krisztusért viselem, és az Úrban való testvérek többsége bilincseimből bizalmat merítve bátrabban, félelem nélkül meri hirdetni az igét. Némelyek ugyan irigységből és versengésből, mások azonban jóakaratból hirdetik Krisztust. Ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelméért vagyok itt; azok meg versengésből, nem tiszta szándékkal hirdetik Krisztust, s azt hiszik, hogy lelki kínt okoznak bilincseimben. De mit számít ez? Csak Krisztust hirdessék bármi módon, akár hátsó gondolattal, akár őszinte szándékkal. Én örülök neki. Sőt ezután is örülni fogok, mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik imádságotok és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által. Ez az én várakozásom és reménységem, hogy semmiben sem szégyenülök meg, ellenkezőleg teljes a bizalmam,
Szent Szergiosz és Bakhosz nagyvértanúk
Mindketten Rómából származtak. Hitüket titokban tartották, mert Maximianus Daia császár idején rangos hivatalt viseltek. Irigyeik azonban jelentették a császárnak, hogy keresztények. A császár egy pogány ünnepen nem látta őket az ünneplők között, ezért megparancsolta, hogy vezessék őket elé. Megvallották hitüket, és nem akartak áldozatot bemutatni a Jupiternek. A császár megpróbálta őket arra rábírni, hogy tagadják meg Krisztust. Állhatatosságukat látva, miután nyilvánosan megszégyenítette őket, egyik emberét megbízta, hogy bírja őket hittagadásra, vagy ellenkező esetben kínokkal gyötörje. Ők továbbra sem törtek meg. Először Bakhosz szenvedett kegyetlen korbácsolás okozta kínokat, amibe a kínvallatás során belehalt. Szergioszt tovább kínozták, arra kényszerítették, hogy a talpába vert szögekkel járjon, végül karddal fejezték le 297. körül.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE