2. hang
Atyámfiai! Isten, a mi Urunk Jézus Atyja, aki áldott mindörökké, tudja, hogy nem hazudom. Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy engem elfogjon, és ablakon keresztül kosárban bocsátottak le a falon, és így menekültem meg a kezéből.
Dicsekedni kell; bár semmit sem használ, de áttérek a látomásokra és az Úr kinyilatkoztatásaira. Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt - testben-e, nem tudom, vagy testen kívül-e, nem tudom, Isten tudja - elragadtatott a harmadik égig. És tudom, hogy ugyanez az ember - testben-e, vagy testen kívül, nem tudom, Isten tudja - elragadtatott a paradicsomba, és titkos igéket hallott, melyeket embernek nem szabad kimondania. Ezzel az emberrel dicsekszem, önmagammal pedig semmit sem dicsekszem, csak erőtlenségeimmel. Pedig ha dicsekedni akarnék is, nem lennék ostoba, hiszen igazságot mondanék; de tartózkodom ettől, hogy valaki többre ne becsüljön annál, amit bennem lát vagy amit tőlem hall, és a kinyilatkoztatások nagysága miatt. Ezért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcomba üssön. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az tőlem; de azt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, mert az erő az erőtlenségben lesz teljessé.« Legszívesebben tehát erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.
Fiam Titusz! Igaz beszéd ez, s akarom, hogy erősítsd meg ezt bennük, hogy akik hisznek Istenben, igyekezzenek elöljárni a jó cselekedetekben. Jó ez és hasznos az emberek számára.
Az oktalan szőrszálhasogatásokat, nemzetségtáblákat, veszekedéseket és a törvényről való vitákat ellenben kerüld, mert azok haszontalan s hiábavaló dolgok. Az eretnek embert egy-két intés után kerüld, tudva, hogy az ilyen romlott, vétkezik, és saját maga ítéli el önmagát.
Mihelyt hozzád küldöm Artemászt vagy Tichikuszt, siess, gyere hozzám Nikopoliszba. Úgy határoztam ugyanis, hogy ott töltöm a telet. A törvénytanító Zénászt, valamint Apollót gondosan ellátva küldd tovább, hogy ne legyen hiányuk semmiben. De a mieink is tanulják meg, hogy jótettekkel járjanak elől, ahol szükséges, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.
Köszöntenek a velem levők mindnyájan. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben.
Isten kegyelme legyen mindnyájatokkal! Amen.
Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat! Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Mert bizony, mondom nektek, amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában. Aki pedig megtartja és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.”
Így szólt az Úr: „Amint akarjátok, hogy veletek bánjanak az emberek, ti is hasonlóképpen bánjatok velük! Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz a bűnösök is megteszik ugyanezt. És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok! Így bőséges lesz a jutalmatok, a Magasságbelinek lesztek a fiai, mert ő jóságos a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!”
Szent Fülöp apostol
A palesztinai Cezareából származott. Megházosodott, és 4 leánya született, akik később prófétáltak. Fülöpöt az apostolok, akárcsak Istvánt, a 7 diakónus közé választották, Szamariában hirdette az evangéliumot nagy sikerrel. Hittek beszédének, és sokakat megkeresztelt, köztük Simon varázslót is. Isten angyalának parancsára elment a Jeruzsálemből a Gáza felé vezető útra, ott találkozott az etióp főemberrel, hirdette neki is Jézust, és egy tónál megkeresztelte. Mikor visszatért Jeruzsálembe, az apostolok püspökké szenteltek, és Kisázsiába, Trallia városába küldték. Késő öregségében hunyt el. Tetteiről az Apostolok Cselekedeinek könyvében, a 6. és 8. fejezetben olvashatunk. Nem tévesztendő össze a 12 apostolhoz tartozó Fülöp apostollal.
Szentéletű Teofán, nikeai hitvalló püspök, költő
A tiszteletreméltó Teofán (778-845) a dec. 27-én ünnepelt Szt. Theodorosz testvére. A palesztínai Szt. Szabbasz monostor szerzetese és az ikontisztelet nagy támogatója volt, ami miatt sok üldözésben volt része „Megbélyegzett” melléknevét onnan kapta, hogy az ikonrombolók homlokára bélyeget égettek, amit abban a korban a gonosztevőkkel tettek. 842-ben, a képromboló Teofil császár halála után Nikea metropolitája lett, s ott hunyt el 845. október 11-én.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE