LITURGIKUS NAPTÁR

2020. október 14. (Szerda)

2. hang

Fil 2,24-30 (Apostol)

Atyámfiai! Bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan el fogok menni.
Szükségesnek tartottam, hogy Epafroditusz testvért, társamat a munkában és a küzdelemben, aki mint a ti küldöttetek, szükségemben szolgálatomra volt, hozzátok küldjem, mert kívánkozott mindnyájatok után, és bánkódott azon, hogy hírét hallottátok a betegségének. Bizony, halálosan beteg volt, Isten azonban megkönyörült rajta, de nemcsak rajta, hanem rajtam is, nehogy bánatra bánat érjen. Annál gyorsabban küldtem tehát őt, hogy újból örüljetek, ha viszontlátjátok, és ne bánkódjam én sem. Fogadjátok tehát őt az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyen férfiakat. Hiszen ő Krisztus ügye miatt került közel a halálhoz, s kockára tette életét, hogy pótolja az irányomban végzett szolgálatban azt, amit ti nem teljesíthettetek.



Lk 6,46-7,1 (Evangélium)

Így szólt az Úr: „Miért mondjátok nekem: »Uram, Uram!« - ha nem teszitek meg, amiket mondok? Megmondom nektek, kihez hasonlít mindaz, aki hozzám jön, hallgatja szavaimat és megcselekszi azokat. Hasonló a házat építő emberhez, aki mélyre leásott, és az alapot sziklára rakta. Amikor pedig jött az árvíz, a folyó nekirontott annak a háznak, de nem tudta megingatni, mert kősziklára alapozták. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a házat alap nélkül, a földre építette. Amikor az ár nekirontott, nyomban összeomlott, és az a ház teljesen összedőlt.” Miután a néphez szóló beszédét mind befejezte, bement Kafarnaumba.




Szent Nazáriosz, Gerváziosz, Protáziosz és Kelziosz vértanúk

Milánóban lettek vértanúk, egyesek szerint Nero császár uralma alatt 64-ben, mások szerint jóval később, Diocletianus alatt 305-ben. Szent Ambrus 368-ban Szent Ágoston jelenlétében találta meg Gerváziosz és Protáziosz csontjait. Nazáriosz és Kelziosz ereklyéit pedig 395-ben. Ereklyéiket ma is Milánóban őrzik.


Hágiopoliszi „énekes” Szent Kozma atya

Damaszkuszi Szent János szülei fogadták magukhoz a Jeruzsálemből (Hágiopolisz = szent város) származó árva gyermeket: Kozmát és gyermekükkel együtt nevelték. Egy szintén Kozma nevű szerzeteshez adták mindkettőjüket nevelésre, ahol minden keresztény tudományt és bölcsességet elsajátítottak. Amikor Kozma felnőtt korba ért, Szent Száva kolostorában szerzetes lett. Mivel abban az időben üldözést kezdtek a szentképek tisztelete ellen, buzdította Szent Jánost, hogy szálljanak szembe a téves tanítással. Később Majuma püspökévé szentelték. Híres egyházi költő, számos kánont és tropáriont szerzett, tőle származnak a nagyheti utrenye kánonjai. 760-ban hunyt el.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert