5. hang
Atyámfiai! Ti a követőink lettetek és az Úréi, elfogadtátok az igét sok szorongatás közt a Szentlélek örömével. Így példaképpé lettetek minden hívő számára Makedóniában és Akhájában. Az Úr igéjének hirdetése ugyanis tőletek haladt tovább, nemcsak Makedóniában és Akhájában, hanem Istenbe vetett hitetek eljutott mindenhová, és szükségtelen is arról beszélnünk. Hiszen mindenki beszéli rólunk, hogy hogyan érkeztünk hozzátok, s hogyan tértetek meg a bálványoktól Istenhez, hogy az élő, igaz Istennek szolgáljatok, s várjátok a mennyből Fiát, akit feltámasztott halottaiból, Jézust, aki megmentett minket a jövendő haragtól.
Abban az időben történt, hogy Jézus valahol éppen imádkozott. Amikor befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: „Uram, taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait!” Így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!” Aztán így szólt hozzájuk: „Ha valamelyikőtöknek van egy barátja, az odamegy hozzá éjfélkor, és azt mondja neki: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzám, és nincs mit adnom neki.« De az belülről ezt válaszolja: »Ne zavarj! Az ajtó már be van zárva, én is és a gyermekeim is ágyban vannak velem együtt. Nem kelhetek föl, hogy adjak neked.« Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Ezért mondom nektek: Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek! Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.”
Szent Acepszim és vértanútársai
Mindnyájan II. Szápor perzsa király alatt szenvedtek vértanúságot a IV. században. Akepszim Naasszon város püspöke volt. Buzgón terjesztette Krisztus tanítását. Szápor királyt keresztényüldözése idején elfogták, József áldozópappal és Etele diakónussal együtt. Akepszimet 3 éven keresztül a börtönben tartották, ahol kegyetlenül verték. A börtönben töltött idő után karddal lefejezték, Szent Józsefet és Etelét pedig agyonkövezték. Szent Etelét szeptember 1-én is említik.
Szent György liddai templomának felszentelése
Szent György nagyvértanú (ápr. 23.) Dioklécián császár alatt szenvedett vértanúságot. Halála előtt megkérte szolgáját, hogy holttestét Palesztinában vigye, és ott temesse el. A szolga megtette, és György holttestét Ramlában temette el.
Az istenfélő Konstantin császár uralkodása alatt a szent tisztelői Liddában fényes templomot építettek a nagyvértanú tiszteletére. Odavitték Ramlából a nagyvértanú épen maradt ereklyéit.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE