LITURGIKUS NAPTÁR

2020. november 16. (Hétfő)

7. hang

2Tessz 1,1-10 (Apostol)

Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiek egyházának, amely Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban él. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
Mindig hálaadással tartozunk Istennek értetek, testvérek, és pedig méltán, mert a hitetek erősen növekszik, és az egymás iránti szeretet gyarapszik mindnyájatokban, annyira, hogy dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban, béketűrésetekkel és hitetekkel, amellyel minden üldözést és viszontagságot elviseltetek. Isten igazságos ítéletének a jelei ezek, hogy méltónak találjanak benneteket Isten országára, ha meg is szenvedtek érte, mert Istennél éppen az az igazság, hogy szorongatással fizessen azoknak, akik titeket szorongatnak, és nyugodalommal velünk együtt nektek, a szorongatottaknak, amikor majd az Úr Jézus megjelenik az égből hatalmának angyalaival tűz lángjában, s bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent s nem engedelmeskednek Urunk, Jézus Krisztus evangéliumának. Ezeket a kárhozatban örök büntetéssel sújtja az Úr színe és hatalmának dicsősége, amikor azon a napon eljön, hogy megdicsőüljön szentjeiben és megcsodálják mindazokban, akik hittek; nálatok ugyanis a tanúságtételünk hitelre talált.



1Kor 4,9-16a (Apostol)

Atyámfiai! Úgy vélem, hogy Isten minket apostolokat utolsóknak állított, mint halálra szántakat, mert látványossága lettünk a világnak, angyaloknak is, embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban; mi gyöngék, ti pedig erősek; ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mindez óráig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedümk, nincs otthonunk és fáradozunk saját kezünkkel dolgozva. Ha átkoznak minket, áldást mondunk; ha üldözést szenvedünk, eltűrjük; ha gyaláznak minket, jó szóval felelünk; szinte salakja lettünk a világnak, mindennek söpredékévé mind ez ideig.
Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy mint kedves fiaimat intselek. Mert ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, de atyátok nincsen sok, mert Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam nektek életet.



Mt 9,9-13 (Evangélium)

Abban az időben Jézus útközben meglátott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: „Kövess engem!” Az fölkelt, és követte. Történt pedig, hogy amikor később vendégül látta házában, íme, sok vámos meg bűnös jött oda, asztalhoz telepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta, és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: »Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot«. Hisz nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.”




Szent Máté apostol és evengélista

Eredetileg Lévinek hívták. Atyja Alfeus volt. Lévi Kafarnaumban élt, vámszedő volt. Egyszer Jézus, elhaladva a vámszedő asztal mellett, Lévit apostolának hívta. Ő azonnal követője lett Jézusnak. (Mt 9,9) Neve az apostolok jegyzékében mindenütt szerepel. Az apostolok szétoszlása után a hagyomány szerint Palesztinában, Szíriában, a médeknél, Perzsiában, Indiában és Etiópiában hirdette az evangéliumot. Életéről biztosat nem tudunk. Szintén a hagyomány szerint tűzhalállal szenvedett vértanúságot Kr.u. 60 körül. Neki köszönhetjük az első hiteles evangéliumot. A legjobban ő mutat rá arra, hogy az ószövetségi jövendölések Jézus Krisztusban teljesedtek be.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert