LITURGIKUS NAPTÁR

2020. november 17. (Kedd)

7. hang

2Tessz 1,10b-2,2 (Apostol)

Atyámfiai! Amikor azon a napon eljön, hogy megdicsőüljön szentjeiben és megcsodálják mindazokban, akik hittek; nálatok ugyanis a tanúságtételünk hitelre talált.
Ezért imádkozunk is mindig értetek, hogy Istenünk méltónak találjon titeket meghívására, adjon beteljesedést a jóra irányuló minden készségnek és a hit erőteljes munkájának, hogy Urunk, Jézus Krisztus neve megdicsőüljön bennetek, és ti is őbenne, Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.
Urunk, Jézus Krisztus eljövetele és a nála való összegyülekezésünk dolgában kérünk titeket, testvérek, ne tántorodjatok el egyhamar józan felfogásotoktól, és ne riasszon meg titeket sem valami lélek, sem beszéd, sem állítólag tőlünk küldött levél, mintha az Úr napja már közel volna.



Lk 12,42-48 (Evangélium)

Így szólt az Úr: „Ki az a hű és okos intéző, akit az úr a szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit megérkeztekor ura ilyen munkában talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyona fölé rendeli őt. De ha az a szolga azt mondja szívében: »Késik az én uram«, és verni kezdi a szolgákat és szolgálókat, eszik-iszik és részegeskedik, megjön e szolgának ura azon a napon, amelyen nem várja, és azon órában, amelyet nem ismer. Kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga pedig, aki ismeri ura akaratát, de nem cselekedett akarata szerint, sok verést fog kapni. Aki azonban nem ismeri, és úgy tette azt, amiért büntetést érdemel, kevés verést fog kapni. Attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni.”




Csodatevő Szent Gergely főpap

Neocezárea városából származott. Szülei pogányok voltak, akiket korán elveszített. Tanulmányaiban a görög bölcseletet tanulta, amely rávezette az igazi bölcsességre, az igaz Isten ismeretére. Tanítómestere Origenész volt. Tanulmányai befejezése utána elvonult a pusztába, hogy ott a magányban teljesen az imádságnak és a Szentírás tanulmányozásának éljen. Fedim, Amazia püspöke ki akarta hívni innen, hogy pappá szentelje. Gergely méltatlannak tartva magát, elrejtőzött. Mégis megkapta a felszentelést, Neocezárea püspöke lett. A városban csak 17 fő keresztény élt, a többiek pogányok voltak. Gergely nagy buzgósággal fogott hozzá a pogányok megtérítéséhez. Tanító tevékenységét sok csodával kísérte és erősítette meg, ezért a „csodatevő” elnevezést kapta. Decius keresztényüldözése idején elrejtőzött, és ezt tanácsolta félénkebb híveinek is. Az üldözés után visszatért hozzájuk, és megújította az üldözés alatt összeomlott rendet. Késő öregségben halt meg 266-70 körül. Amikor meghalt, a városban csak 17 pogány maradt.


Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert