LITURGIKUS NAPTÁR

2020. december 2. (Szerda)

1. hang

1Tim 5,22-6,11a (Apostol)

Fiam Timóteus! A kezedet elhamarkodva fel ne tedd senkire, hogy ne legyen részed idegen bűnökben. Őrizd meg magadat tisztán.
Ezután ne csak vizet igyál, hanem élj egy kis borral a gyomrod és gyakori gyengélkedéseid miatt. Egyes emberek bűnei nyilvánvalók, s már előttük utoléri őket az ítélet, másokat csak ezután; éppígy nyilvánvalók a jótettek is; ezekkel más a helyzet, ezek nem maradhatnak elrejtve.
Akik járomba vannak fogva, a rabszolgák, tartsák urukat minden tiszteletre méltónak, hogy azok ne káromolják az Úr nevét és a tanítást. Akiknek hívő uruk van, ne vegyék őket kevésbe, azzal az ürüggyel, hogy azok testvérek, sőt éppen azért szolgáljanak nekik jobban, mert hívők, a szeretet s a jótétemények részesei.
Ezeket tanítsd, ezekre ints! Aki másként tanít, s nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges igéihez s a istenfélelemmel összhangban levő tanításhoz, - az önhitt, nem tud semmit, a szőrszálhasogatás és a szóharc betege, ebből pedig irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszakaratú gyanúsítás fakad, a megbomlott elméjű, az igazságtól megfosztott, az istenfélelmet jövedelmi forrásnak tekintő emberek torzsalkodása. Az istenfélelem természetesen igen jövedelmező, - ha megelégedés kíséri. Mert semmit sem hoztunk magunkkal a világra, s kétségtelen, hogy el sem vihetünk semmit; ha tehát van ennivalónk s ruházatunk, elégedjünk meg velük. Mert akik gazdagok akarnak lenni, kísértésbe esnek, az ördög kelepcéjébe, sok haszontalan és káros kívánságba, amelyek pusztulásba s romlásba döntik az embert. Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jónéhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet okoztak maguknak.
De te, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól: igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj.



Lk 18,15-17.26-30 (Evangélium)

Abban az időben kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy érintse meg őket. Amikor a tanítványok észrevették ezt, megfeddték őket. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: „Hagyjátok hozzám jönni a gyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa! Bizony, mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint a gyermek, be nem jut oda.” A tanítványai mondták neki: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Ő pedig ezt mondta: „Ami lehetetlen az embereknek, lehetséges az Istennek.” Ekkor Péter így szólt: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.” Ő pedig ezt mondta nekik: „Bizony, mondom nektek: senki sem hagyja el házát, vagy szüleit vagy testvéreit vagy feleségét vagy gyermekeit az Isten országáért anélkül, hogy ne kapna ezen a világon sokkal többet, az eljövendő világban pedig örök életet.”




Szent Habakuk próféta

A szent próféta Simeon törzséből származott. Nyolcadik a 12 kis próféta között. A babiloni fogság (Kr. e. 586.) előtt jövendölt. Valószínűleg Jeremiás próféta kortársa volt. Egy 3 fejezetből álló könyv maradt utána. Ebben a választott nép fogságáról és Jeruzsálem pusztulásáról beszél. 600 évvel halt meg a Megváltó születése előtt.




Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert