5. hang
Atyámfiai! Akik szolgálatukat jól végzik, szép rangot és a Krisztus Jézusban való hitben nagy bizalmat szereznek maguknak.
Azért írom ezeket neked, - bár remélem, hogy hamarosan hozzád jutok, - hogy ha késlekedném, tudd, miképpen kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa s szilárd alapja. Márpedig nyilvánvalóan nagy dolog a jámborság titka, amely
Testben kinyilvánította magát,
A Lélek által igazolást nyert,
Bemutatták az angyaloknak,
A pogányok között hirdették,
Világszerte hittek benne,
S fölment a dicsőségbe.
A Lélek azonban kifejezetten mondja, hogy az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire s az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. Akik azt mondják, hogy tilos a házasság, hogy tartózkodni kell egyes ételektől, holott azokat azért teremtette Isten, hogy hálát adva élvezzék őket a hívek, azok, akik megismerték az igazságot. Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, amit hálaadással vesz magához az ember, mert szentté lesz az Isten igéje és az imádság által.
Abban az időben megjelent Keresztelő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: „Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa!” Ő az, akiről Izajás próféta beszél, amikor ezeket mondja: „A pusztában kiáltónak szava: »Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!«” Maga János teveszőrből készült ruhát viselt, dereka körül pedig bőrövet, sáska és vadméz volt az eledele. Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke. Megvallva bűneiket megkeresztelkedtek általa a Jordánban.
Abban az időben volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezetője. Éjszaka elment Jézushoz, és így szólt hozzá: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hiszen senki sem képes olyan jeleket véghezvinni, amilyeneket te cselekszel, ha nincs vele az Isten.” Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” Nikodémus megkérdezte tőle: „Hogyan születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra megszülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik vízből és Lélekből, az nem mehet be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.” Nikodémus megkérdezte: „Hogyan valósulhat ez meg?” Jézus így válaszolt: „Te vagy Izrael tanítója, és ezeket nem tudod? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk, és arról tanúskodunk, amit láttunk, mégsem fogadjátok el tanúságtételünket. Ha földi dolgokról beszéltem nektek, és nem hiszitek, hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyei dolgokról beszélek? Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van. És amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetni, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Szent Szilveszter
284-ben született. Rómában harminc éves korában, 314-ben lett pápa. 325-ben ő ugyan nem vett részt az első egyetemes zsinaton Nikaiában, de követe, Hosius cordobai érsek elnökölt azon. A keletiekkel egyetértésben a római egyházban ő szüntette meg a szombati böjtöt. Egyes források szerint az ő hatására tért meg Nagy Konstantin császár és édesanyja, Szent Ilona. Húszévnyi főpásztori működés után 335-ben hunyt el.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE