2. hang

1Ján 3,21-4,11 (Apostol)

Szeretteim! Ha szívünk nem vádol minket, bizalmunk van Istenhez, és bármit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. És az ő parancsa az, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, az őbenne marad, és ő abban. Hogy pedig ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, amelyet nekünk adott.
Szeretteim! Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szét a világba. Erről ismerhetjük meg Isten Lelkét: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben eljött, Istentől van. És minden lélek, amely nem vallja Jézust, nem Istentől van. Az az antikrisztus, akiről hallottátok, hogy eljön, és már most a világon van. Ti Istentől vagytok, fiacskáim, amazt pedig legyőztétek, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világon van. Ők ebből a világból valók, azért erről a világról beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk; aki nincs Istentől, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság Lelkét és a tévelygés lelkét.
Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő előbb szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért. Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.

Mk 14,43-15,1 (Evangélium)

Abban az időben, amikor Jézus még beszélt tanítványaihoz, odaért Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele nagy csapat kardokkal és dorongokkal, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek ki. Az áruló jelt adott nekik: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el, és biztos őrizet alatt vigyétek el!” Odaérve rögtön Jézushoz lépett, és így szólt: „Üdvözlégy, Mester!”, és megcsókolta. Erre azok rátették kezüket, és elfogták. Az ott lévők közül valaki kirántotta a kardját, a főpap szolgájára sújtott vele, és levágta a fülét. Jézus így szólt hozzájuk: „Kardokkal és dorongokkal jöttetek elfogni, mint egy rablót. Naponta ott voltam köztetek, tanítottam a templomban, és nem fogtatok el. De az Írásoknak be kell teljesedniük.” A tanítványai ekkor elhagyták őt, és mindannyian elmenekültek. Egy ifjú mégis követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel födte, ám elkapták őt a fiatalok. Erre ő otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott előlük.
Jézust a főpaphoz kísérték. Ott gyűltek össze mindannyian a főpapok, vének és írástudók. Péter messziről követte, egészen be a főpap udvarába, és ott a szolgákkal a tűznél leülve melegedett. A főpapok és az egész főtanács tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adják, de nem találtak. Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. Ekkor néhányan felálltak, és ezt a hamis tanúságot tették ellene: „Hallottuk, hogy ez azt mondta: »Én lerombolom ezt az emberi kéz építette templomot, és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz alkotása.«” De vallomásuk így sem vágott egybe. Erre középre állt a főpap, és megkérdezte Jézust: „Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek vallanak ellened?” De ő hallgatott, és semmit sem felelt. A főpap újra kérdezte, és ezt mondta: „Te vagy-e a Krisztus, az Áldottnak Fia?” Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok az Emberfiát a Hatalmasnak jobbján ülni és az ég felhőin eljönni.” A főpap erre megszaggatta ruháját és felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok az istenkáromlást. Mit ítéltek?” Mind méltónak ítélték a halálra. Ekkor némelyek elkezdték leköpdösni, arcát eltakarva ököllel verni, és közben mondogatták neki: „Prófétálj!” Még a szolgák is arcul verték.
Míg Péter kint ült az udvaron, kiment a főpap egyik szolgálója. Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette, és így szólt: „Te is a názáreti Jézussal voltál.” De ő tagadta: „Nem ismerem őt, és azt sem tudom, mit beszélsz.” Ezzel kiment az előcsarnokba, és akkor megszólalt a kakas. A szolgáló megint meglátta, és újra mondani kezdte az ott állóknak: „Ez is közülük való.” Ő megint tagadta. Nem sokkal ezután, akik mellette álltak, szintén állították: „Valóban közülük való vagy, hiszen galileai vagy, még a beszéded is elárul.” Erre átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!” Erre másodszor is megszólalt a kakas. Péternek eszébe jutott Jézus szava: „Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” És sírva fakadt.
Kora reggel pedig a főpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt tanácsot tartottak. Jézust pedig megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak.

Simeon és Anna próféta

Amikor a gyermek Jézust születése után a 40. napon szülei elvitték Jeruzsálembe, ott egy Simeon nevű aggastyán fogadta. Hegeszipposz szerint írástudó volt, aki különösnek találta Izaiás 7,14 jövendölését egy szűz foganásáról. Ezért háromszor is megpróbálta az ott olvasható görög „parthenosz” (= szűz) szót a héber „alma’” értelmében menyecskére, fiatal nőre átjavítani, de minden alkalommal az eredeti „szűz” kifejezés maradt a lapon. Istenhez fordult ezért, s ekkor kapott jelzést a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, míg meg nem látja az Üdvözítőt, s így szemeivel láthatja az izaiási jövendölés megvalósulását.
A Lélektől indíttatva épp akkor ment föl a templomba, amikor a kisdedet is bemutatásra vitték. Ekkor karjaiba vette a Gyermeket, s elimádkozta a Szent Lukács evangéliumában is szereplő énekét: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat...” (Lk 2,29-32). Miután a Szűzanya csodálkozott szavain, Simeon így szólt hozzá: „Íme ez sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben: jel, amelynek ellene mondanak - a te lelkedet is tőr járja át, - hogy sokaknak kiderüljenek a titkos gondolatai.” (Lk 2,34-35). Nemsokára meghalt. „Kezeire emeli Simeon az isteni kézzel mindeneket kormányzó Királyt, az áldozati Bárányt.”- énekeljük az előéneket.
Anna prófétaasszony pedig Fánuel leánya volt, s éjjel-nappal böjtölés és imádság közepette szolgált a templomban, szintén jelen volt ekkor, és hálát adott az Úrnak, hogy láthatta az Üdvözítőt. El is kezdte hirdetni eljövetelét mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!