4. hang
Atyámfiai! Most az üdvösség közelebb van hozzánk, mint amikor hívők lettünk. Az éjszaka előrehaladt, a nappal pedig elközelgett. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük magunkra a világosság fegyvereit. Mint nappal, járjunk tisztességesen; nem tobzódásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem civódásban és versengésben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket az érzéki vágyakban.
Karoljátok fel szeretettel azt, aki gyönge a hitben, de anélkül, hogy vitatkoznátok az eltérő felfogásokról. Van, aki hiszi, hogy mindent szabad ennie; aki pedig gyönge, az növényekkel táplálkozik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik. Hiszen Isten magáévá fogadta őt. Ki vagy te, hogy kárhoztasd más szolgáját? Urának áll vagy esik; bizonyára áll, mert Istennek van hatalma, hogy fenntartsa.
Így szólt az Úr: „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok nektek is megbocsát. De ha nem bocsátjátok meg az embereknek, amit vétettek ellenetek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy az emberek lássák böjtölésüket! Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te pedig, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne az emberek lássák rajtad, hogy böjtölsz, hanem Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki látja, ami titokban történik, nyilvánosan megjutalmaz. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, és ahol betörnek és ellopják a tolvajok! Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, és ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.”
Szent Auxentiosz szentéletű atya
Szíriában született a IV. század végén, valószínűleg egy Addas nevű perzsa férfi fia. Konstantinápolyba költözött, ahol magas rangú katonatiszt lett. Nemsokára azonban megragadta a szerzetesi élet eszménye, s visszavonult a főváros közelében levő Oxia hegyére (442-ben). Innen származott a mellékneve: a „hegyen élő”. Nesztoriosz tévtanításának nagy ellenfele lett, de mivel nem volt elég jól tájékoztatva Eutükhész téveszméiről, ezért először nem fogadta el a monofizitákat elitélő Kalkedoni Zsinat rendelkezéseit. Anatoliosz pátriárkának azonban végül is sikerült meggyőznie őt. Aztán Khalkedon mellett a szinte elérhetetlen Szkopa hegyére vonult vissza. Szózomenosz ezt írta róla: „Ismeretes volt hittel teli ájtatossága, a barátok iránti buzgalma, mérsékletes élete, a levelek iránti szeretete, valamint mély tudása mind a világi, mind az egyházi irodalom terén. Szerény és tartózkodó volt viselkedésében, jóllehet barátságban állott a császárral és a császári udvarhoz tartozó emberekkel”. Bár áhítozott a magányra, később itt is még sok más remete kérte a lelki vezetését, de ő ott számukra sohasem épített monostort. Egy női monostor építéséhez ellenben hozzájárult a hegy tövében, amit Trikhinatiának neveztek el (az ottani nővérek melléknevéről, ami „zsákba öltözött”-et jelent). Ott is lett eltemetve 473. február 14-én bekövetkezett halála után.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE