Atyámfiai! Akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halottaiból, éppúgy mi is új életet éljünk. Ha ugyanis hasonlókká lettünk vele halálának hasonlóságában, úgy majd a feltámadásában is egy leszünk vele. Hisz tudjuk: a mi régi emberünket azért feszítették meg vele együtt, hogy a bűn teste elpusztuljon, s ne szolgáljunk többé a bűnnek. Mert aki meghalt, az felszabadult a bűn alól.
Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy Krisztussal együtt élni is fogunk, mert tudjuk, hogy Krisztus, miután feltámadt halottaiból, már nem hal meg, s a halál többé nem uralkodik rajta. Mert halála egyszer s mindenkorra való halál volt a bűnnek; az élete azonban élet az Istennek. Ti is úgy tekintsétek tehát magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.
Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt. Az Úr angyala ugyanis leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, ruhája pedig fehér, mint a hó. Az őrök tőle való félelmükben remegni kezdtek, és olyanok lettek, mint a holtak. Az angyal megszólalt, és azt mondta az asszonyoknak: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol az Úr feküdt! És menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és íme, előttetek megy Galileába. Ott majd meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek.” Gyorsan ott is hagyták a sírt, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványainak. Amint mentek, hogy megvigyék a hírt a tanítványainak, íme, Jézus jött velük szemben, és így szólt: „Örvendjetek!” Erre odafutottak, átkarolták a lábát, és leborultak előtte. Akkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek el Galileába, és ott majd meglátnak engem!” Amikor úton voltak, íme, néhány őr bement a városba, és hírül vitte a főpapoknak mindazt, ami történt. Erre összegyűltek a vénekkel, tanácsot tartottak, és sok pénzt adtak a katonáknak e szavakkal: „Mondjátok, hogy tanítványai éjnek idején odajöttek és ellopták, amíg mi aludtunk. Ha pedig a helytartó meghallja ezt, mi majd meggyőzzük őt, és kimentünk titeket.” Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy kioktatták őket. Ez a szóbeszéd el is terjedt a zsidók között mind a mai napig.
A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan kételkedtek. Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyben és földön. Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” Amen.
Szent Nikétász szentéletű atya
Eredetileg a bithyniai Cezareában remetéskedett, onnan tért vissza még fiatalon. Később belépett a Medikeion apátságba (Bythiniában), melyet Szent Nikéforosz alapított. Szent Taresziosz szentelte pappá. Sokat szenvedett örmény Leótól. Mihály császártól szabadulást nyert, így újra csatlakozhatott kolostorához, ahol négy évvel később, 824 áprilisában meghalt.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE