2. hang

Róm 9,18-33 (Apostol)

Atyámfiai! Isten azon könyörül, akin akar, s azt teszi megátalkodottá, akit akar.
Azt mondod majd nekem erre: »Akkor miért büntet mégis? Hiszen ki állhat ellen az ő akaratának?« Ember! Ki vagy te, hogy perbe szállj Istennel? Vajon kérdi-e az edény a formálójától: »Miért alkottál engem ilyennek?« Nincs-e a fazekasnak hatalma az agyag fölött, hogy ugyanazon anyagból az egyik edényt tisztes célra készítse, a másikat dicstelenre? Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem azért hordozta-e türelemmel a harag eszközét, amelyek pusztulásra készültek? S nem azért, hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalmasság eszközein, amelyeket dicsőségre készített, amilyenek mi vagyunk, akiket meghívott nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is?!
Ahogy Ózeásnál mondja:
»Aki nem népem nekem,
azt népemnek fogom hívni,
és a nem kedveltet ‘kedveltnek’,
s amelyik nem nyert irgalmasságot,
azt ‘irgalmasságot nyert’-nek.
És akkor ez lesz:
Azon a helyen, ahol azt mondták nekik:
‘Ti nem vagytok népem’,
ott az élő Isten fiainak hívják majd őket«.
Izajás pedig fennen hirdeti Izraelről: »Ha Izrael fiainak száma annyi lesz is, mint a tenger fövénye, csak a maradék üdvözül. Szavát ugyanis beteljesíti és sietve végrehajtja igazságosságban, mivel az Úr gyorsan végrehajtja szavát a földön«.
Amint előre megmondta Izajás:
»Ha a seregek Ura nem hagyott volna nekünk utódot,
úgy jártunk volna, mint Szodoma
és olyanok lettünk volna, mint Gomorra«.
Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem jártak a megigazulás után, elnyerték a megigazulást, még pedig a hitből való megigazulást. Izrael ellenben törekedett a megigazulás törvényére, mégsem jutott el a megigazulás törvényére. Miért? Mert nem a hit, hanem a tettek által akarta azt elérni. Megbotlottak a botlás kövében, ahogy meg van írva:
»Íme, Sionban leteszem
a botlás kövét és a botrány szikláját,
és senki sem szégyenül meg,
aki hisz benne«.

Mt 11,2-15 (Evangélium)

Abban az időben János a börtönben hallott Jézus tetteiről. Elküldte két tanítványát, hogy kérdezzék meg: „Vajon te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus válaszul ezt mondta nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: vakok látnak, bénák járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdettetik az evangélium. Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam.” Amikor azok elmenőben voltak, Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: „Mit jöttetek ki látni a pusztába? Vajon széltől hajladozó nádat? Vagy mit jöttetek ki látni? Vajon finom ruhába öltözött embert? Akik finom ruhában járnak, királyi palotában laknak. Vagy mit jöttetek ki látni? Vajon prófétát? Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Hiszen ő az, akiről az Írás szól: »Nézd, elküldöm követemet előtted, aki majd előkészíti utadat.« Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál, de aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála. Keresztelő János idejétől mindmáig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. Mert minden próféta és a törvény János idejéig jövendölt. És ha akarjátok, fogadjátok el, ő Illés, akinek el kell jönnie. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Szent Elizeus próféta

Elizeus Safát fia volt, Abel-Mecholából. Krisztus születése előtt a IX. században élt. Illés próféta tanítványa volt. Illés mennybevitelénél az ő felsőruháját kapta meg, vele együtt az erőt is, hogy utódja lévén, folytassa művét. Elizeus 65 éven keresztül volt próféta hat király alatt Izraelben. Félelem nélkül mondta meg az istentelen királyoknak az igazságot. Szamariában hunyt el Joaszáf király alatt. Sok csodát tett életében, de halála után is feltámadt egy holttestéhez dobott halott. Életét és csodáit a királyok I. és II. könyve tartalmazza.

Szent Methód pátriárka

Szirakuzában született, istenfélő szülőktől. Tanulmányai befejezése után egy szerzetessel való beszélgetés hatása alatt a Chiosz szigetén levő Chinolakkosz kolostorba lépett be. A képromboló Teofil uralkodása idején Konstantinápolyba hívták, ő ott a szentképek buzgó tisztelőjének mondta magát. Ezért kínokat is szenvedett. Arcul vertek, fogait kitörték, egy forradás az arcán élete végéig megmaradt. Ezután börtönbe vetve 7 évig sínylődött Antigon szigetén. Tivadar császár a pátriarkai trónra emelte fel, amelyen Illés próféta buzgóságával harcolt ez igaz hit érdekében. Elnökölt a 842-ben tartott konstantinápolyi zsinaton, amely elrendelte, hogy minden évben ünnepeljék meg az Igazhitűség vasárnapját. 846 június 14-én hunyt el, több szabályzatot hagyva maga után.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!