4. hang

1Kor 2,9-3,8 (Apostol)

Atyámfiai! Amint írva van: »Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe föl nem hatolt, azt készítette Isten azoknak, akik őt szeretik«.
Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember lelke, amely benne van? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem azt a Lelket, mely Istentől van, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. Ezt hirdetjük is, de nem az emberi bölcsesség által, hanem a Lélek által tanított szavakkal, lelkiekhez lelkieket mérve. Érzéki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkéé, mert oktalanság az előtte, és nem tudja megérteni, hiszen lelki módon kell azt megítélni. A lelki ember pedig mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg.
Mert ki ismerte meg az Úr értelmét, hogy őt oktathatná?
Bennünk pedig Krisztus értelme van.
Én pedig testvérek, nem beszélhettem nektek, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint kisdedeknek Krisztusban. Tejet adtam nektek inni, nem szilárd eledelt, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Mert mikor köztetek féltékenység és viszály van, nem vagytok-e testiek és nem viselkedtek-e emberi módon?
Amikor ugyanis azt mondja az egyik: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig: »Én Apollóé«, vajon nem vagytok-e emberiek? Vajon mi Apolló? Mi Pál? Szolgák, akik hitre vezettek titeket, mégpedig mindegyik úgy, ahogy az Úr megadta nekik. Én ültettem, Apolló öntözött, de Isten adta a növekedést. Tehát sem az nem számit, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak az Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz, mind egy; mindegyikük a saját jutalmát nyeri majd el munkája szerint.

1Kor 4,9-16a (Apostol)

Atyámfiai! Úgy vélem, hogy Isten minket apostolokat utolsóknak állított, mint halálra szántakat, mert látványossága lettünk a világnak, angyaloknak is, embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban; mi gyöngék, ti pedig erősek; ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mindez óráig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedümk, nincs otthonunk és fáradozunk saját kezünkkel dolgozva. Ha átkoznak minket, áldást mondunk; ha üldözést szenvedünk, eltűrjük; ha gyaláznak minket, jó szóval felelünk; szinte salakja lettünk a világnak, mindennek söpredékévé mind ez ideig.
Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy mint kedves fiaimat intselek. Mert ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, de atyátok nincsen sok, mert Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam nektek életet.

Mt 13,31-36a (Evangélium)

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a mustármaghoz, amelyet fogott a gazda, és elvetett földjében. Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél, fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai, és fészket raknak ágai között.” Ismét más példabeszédet mondott: „A mennyek országa hasonlít a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, mígnem az egész megkelt tőle.” Ezeket mind példabeszédekben mondta el Jézus a tömegnek, és példabeszéd nélkül semmit sem mondott nekik. Azért, hogy beteljesedjék a próféta szava, mely így szólt: „Példabeszédekre nyitom ajkam, kimondom, ami a világ teremtésétől fogva el volt rejtve.” Akkor Jézus elbocsátotta a tömeget, és hazament.

Mt 9,36-10,8 (Evangélium)

Abban az időben Jézus látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült. Akkor azt mondta tanítványainak: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat aratásához!” Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget. A tizenkét apostol neve a következő: az első Simon, más néven Péter, és testvére András, Zebedeus fia, Jakab és testvére János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab, Alfeus fia és Lebbeus, más néven Tádé, a kánai Simon és iskarióti Júdás, aki később árulója lett. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, megparancsolva nekik: „Pogányokhoz vivő útra ne térjetek, és szamaritánusok városába ne lépjetek be! Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek, és hirdessétek: »Közel van a mennyek országa!« Gyógyítsatok betegeket, tisztítsatok meg leprásokat, támasszatok fel halottakat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!”

A tizenkét apostol ünnepe

A 12 szent apostolt Jézus különböző időben és különböző élethivatásokból hívta meg Magához. Apostoloknak, azaz küldötteknek nevezte el őket, azért, mert őket akarta mennybemenetele után a világba küldeni, hogy folytassák művét és Evangélium hirdetését. Emberhalászoknak nevezte őket, és a pünkösdi tropár szerint általuk hálójába ejtette az egész földet. A 12 apostol neveit pontosan ismerjük a Szentírás felsorolásából. András és Péter testvérek, Jakab és János testvérek, Zebedeus fiai, Fülöp, Bertalan, Tamás, Máté, Jakab, Alfeus fia, Júdás-Tádé, Simon a buzgó. A Szentírás utolsónak hozza a karióti Judás nevét a megjegyzéssel: aki áruló lett. Az ő helyébe választották meg az apostolok Jézus mennybemenetele után Mátyás apostolt, hogy újra tizenketten legyenek. Bár a 12 apostolt az év folyamán külön-külön is ünnepeljük, Egyházunk ősi időktől fogva a mai napot rendelte közös ünnepüknek.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!