3. hang

Gal 1,11-19 (Apostol)

Atyámfiai! Tudtotokra adom, hogy az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; mert én nem embertől kaptam vagy tanultam azt, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. Mert hallottátok, miként viselkedtem egykor a zsidóságban, hogy mód felett üldöztem Isten egyházát és pusztítottam azt, és felülmúltam a zsidóságban számos kortársamat nemzetemből, nagyobb buzgósággal követve őseim hagyományait. Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a pogányok között, egyáltalán nem tanácskoztam testtel és vérrel, Jeruzsálembe sem mentem föl apostol-elődeimhez, hanem elmentem Arábiába és ismét visszatértem Damaszkuszba.
Azután három év múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig; mást azonban az apostolok közül nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét.

Lk 7,11-16 (Evangélium)

Abban az időben Jézus egy Naim nevű városba ment, és vele ment sok tanítványa és nagy néptömeg. Amikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte őt. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és ezt mondta neki: „Ne sírj!” Aztán odament, és megérintette a koporsót. Ekkor, akik vitték, megálltak. Ő így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” Erre a halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk!” és „Meglátogatta népét az Isten.”

Szent Evlampiosz és Evlampia vértanúk

Maximiánus császár keresztényüldözésekor sokan, félve a kínzásoktól barlangokba, hegyekbe menekültek. Egy nikomédiai Evlampiosz nevű keresztény ifjú is elrejtőzködött sokakkal együtt, de visszaküldték a városba, hogy szerezzen kenyeret, ám elfogták, és a bíró elé állították. A bíró felszólította, hogy áldozzon az isteneknek. Mivel ezt megtagadta, sőt gúnyolódott a keresztényellenes intézkedéseken, kínzásoknak vetette alá. Isten azonban sértetlenül őrizte meg. Testvére, Evlampia értesült bátyja kínzásáról, hozzá futott, és bátorította a kitartásra. A bíró mindkettőjüket forró olajjal telt üstbe dobatta, de sértetlenül kerültek ki belőle. A tüzes kemence sem vette el életüket. Végül mindkettőjüket lefejezésre ítélték. Evlampiosz maga hajtotta fejét a kard alá, Evlampia útközben meghalt, így nem vágták le fejét. Csodájuk láttán mintegy száz ember tért meg, s részesedtek sorsukban. Ez a vértanúság 303 körül történt. (Más források csak a IV. sz. kezdetét jelölik). Tiszteletük különösen nagy volt Konstantinápolyban.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!