5. hang

Zsid 11,9-10.32-40 (Apostol)

Mivel hitt, azért tartózkodott az ígéret földjén, mint idegen földön, sátrakban lakva Izsákkal és Jákobbal, az ígéretek társörököseivel; várta ugyanis a szilárd alapokon álló várost, amelynek Isten az építője és alkotója.
Akik mivel hittek, legyőztek országokat, igazságosságot cselekedtek, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, elfojtották a tűz erejét, megmenekültek a kard élétől, felgyógyultak betegségükből, diadalmaskodtak a harcban, megfutamították az idegenek táborát; így nyerték vissza asszonyok feltámadás által halottaikat. Egyeseket kínpadra vontak, mégsem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadást nyerjenek; mások meg gúnyt és megvesszőzést szenvedtek, ezenfelül még bilincseket és börtönt is; megkövezték, szétfűrészelték, megkísértették, kardélre hányva megölték őket, szerte bujdostak juhok és kecskék bőrében, szűkölködve, szorongatást szenvedve, nyomorogva. Akikre nem volt méltó a világ, sivatagokban bolyongtak, hegyek közt, barlangokban és a föld üregeiben.
És mindezek, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem nyerték el az ígéretet, mert Isten valami jobbat rendelt számunkra, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.

Mt 1,1-25 (Evangélium)

Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája. Ábrahám nemzette Izsákot, Izsák nemzette Jákobot, Jákob nemzette Júdát és testvéreit. Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól. Fáresz nemzette Ezront, Ezron nemzette Árámot. Árám nemzette Aminadábot, Aminadáb nemzette Nászont, Nászon nemzette Szalmont. Szalmon nemzette Boászt, Ráchábtól. Boász nemzette Obedet, Ruttól. Obed nemzette Jesszét, Jessze pedig nemzette Dávid királyt.
Dávid király nemzette Salamont Uriás feleségétől. Salamon nemzette Roboámot, Roboám nemzette Abiját, Abija nemzette Ázát. Áza nemzette Jozafátot, Jozafát nemzette Jórámot, Jórám nemzette Oziást. Oziás nemzette Jotámot, Jotám nemzette Áházt, Áház nemzette Ezekiást. Ezekiás nemzette Manasszét, Manassze nemzette Ámónt, Ámón nemzette Joziját. Jozija nemzette Jehoniját és testvéreit a Babilonba való elhurcoláskor.
A Babilonba hurcolás után Jehonija nemzette Sealtielt, Sealtiel nemzette Zorobábelt. Zorobábel nemzette Abihudot, Abihud nemzette Eljakimot. Eljakim nemzette Ázort. Ázor nemzette Szádokot, Szádok nemzette Áhimot, Áhim nemzette Eliudot. Eliud nemzette Eleázárt, Eleázár nemzette Mattánt, Mattán nemzette Jákobot. Jákob nemzette Józsefet, a férjét Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született.
Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba hurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék.
Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, el volt jegyezve Józseffel. Még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. Férje, József pedig igaz ember volt, nem akarta megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, íme, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát! A benne fogant élet ugyanis a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: „Íme, a szűz méhében fogan és fiat szül, és annak nevét Emmánuelnek hívják.” Ez azt jelenti: „Velünk az Isten.” József erre fölébredt álmából, és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta neki. Magához vette feleségét, de nem ismerte meg őt, míg meg nem szülte elsőszülött fiát, akinek a Jézus nevet adta.

Szent Bonifác vértanú

Ránk maradt későbbi szenvedéstörténete nem eléggé megbízható történeti forrás, hanem inkább épületes elbeszélés, amely bemutatja egy gazdag keresztény asszony szolgájának az életét, akit római úrnője, Aglaisz (vagy görögösen Szünklétika) a vértanúk ereklyéinek keresésére küldött el Keletre (Kilikia tartományba). Noha Bonifác addigi élete nem volt éppen példaszerű, de az egyik keresztények elleni perbe belekeveredve maga is hősiesen viselte el a vértanúságot. Így társai az ő holttestét is az összegyűjtött ereklyékkel együtt vitték vissza gazdasszonyának. Nagyjából Diocletianus korára (a IV. század elejére) lehet tenni szenvedéstörténetét.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!