6. hang

Jak 3,1-10 (Apostol)

Atyámfiai! Ne akarjatok sokan tanítók lenni, hisz tudjátok, hogy így súlyosabb ítéletet vesztek magatokra. Mert sok mindenben vétünk mindnyájan. Ha valaki a szavában nem hibázik, az tökéletes férfi, s az ilyen féken tudja tartani egész testét is. Ha ugyanis a lovaknak zablát teszünk a szájába, hogy engedelmeskedjenek nekünk, az egész testüket kormányozzuk. Lám, a hajókat is, bár nagyok és erős szelek hajtják őket, a kis kormánnyal oda irányítják, ahová a kormányos akarata irányítja. Így a nyelv is kicsi testrész ugyan, de nagy dolgokat visz végbe. Íme, egy csekély tűz milyen nagy erdőt gyújt fel! A nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Testrészeink közül a nyelv az, amely beszennyezi egész testünket, s a pokoltól lángra lobbanva egész életünk folyamát lángra gyullasztja. Mert minden vadállat és madár, kígyó és egyéb állat természetét meg lehet szelídíteni, és meg is szelídíti az ember; a nyelvet azonban az emberek közül senki sem szelídítheti meg. Nyughatatlan rossz az, telve halálos méreggel. Azzal áldjuk az Istent és Atyát, és azzal átkozzuk az embereket, akiket Isten a saját képére teremtett. Egyazon szájból ered az áldás és az átok. Testvéreim, ennek nem kellene így lennie.

Mk 11,11-23 (Evangélium)

Abban az időben Jézus bevonult Jeruzsálembe, a templomba. Ott körös-körül mindent szemügyre vett, aztán, mivel már későre járt az idő, a tizenkettővel kiment Betániába. Másnap, amikor Betániát elhagyták, megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult irányába, hátha talál rajta valamit. De odaérve semmit sem talált rajta, csak levelet, mert még nem volt itt a fügeérés ideje. Ekkor Jézus azt mondta neki: „Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!” Tanítványai pedig hallották. Aztán megérkeztek Jeruzsálembe. Jézus bement a templomba, elkezdte kiűzni azokat, akik adtak-vettek a templomban, a pénzváltók asztalait és a galambárusok állványait pedig felforgatta. Nem engedte meg senkinek, hogy bármit is keresztülvigyen a templomon. Tanított, és mondta nekik: „Nemde meg van írva: »Az én házamat az imádság házának fogják hívni minden nép számára«? Ti meg rablók barlangjává tettétek.” Amikor az írástudók és a főpapok hallották ezt, keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, hiszen az egész nép elámult tanításán. Amikor beesteledett, elhagyta a várost. Amikor másnap korán reggel elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tövestül kiszáradt. Péter visszaemlékezve mondta neki: „Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” Jézus így felelt: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe!«, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik; amit csak mond, az csakugyan meglesz neki.”

A nikomédiai vértanúk

Maximianus császár idején nagy tömeg keresztény égett benn egy templomban, amelyet a legenda szerint karácsonykor gyújtatott föl a császár, aki a bálványok előtti áldozatbemutatásra hívott meg minden keresztényt a templom elé. A templomban ünneplő hívek viszont ott maradtak püspökök körül, aki még a tűzvész közepette is folytatta a hitjelöltek keresztelését és az áldoztatást. Az egyes bizánci forrásokban említett húszezres szám nemcsak ezeket a vértanúkat, hanem a többi nikomédiai vértanút is magában foglalhatja. Közöttük különösen is számon tartjuk a következőket: Zénón és Theophilosz diakónus, Dorotheosz, Mardoniosz, Migdioniosz diakónus, Indisz, Gordoniosz, Péter, Euthümiosz vértanú.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!