8. hang

Zsid 10,35-11,7 (Apostol)

Atyámfiai! Ne veszítsétek el bizalmatokat, mert nagy lesz annak a jutalma. Béketűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát megtegyétek, s elnyerjétek az ígéretet.
Mert még egy kis idő,
s az, aki eljövendő, eljön és nem késik.
Az én igazam a hit által élni fog;
de ha meghátrál, kedvét nem leli benne az én lelkem.
Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás gyermekei a romlásra, hanem a hité az élet elnyerésére.
A hit pedig ez: kitartani abban, amit remélük, bízni abban, amit nem látunk. A régiek erről tettek tanúságot.
A hit által ismerjük meg, hogy a világot Isten Igéje alkotta, s a nem látható dolgokból lett mindaz, ami látható.
Mivel hitt, azért mutatott be Ábel nemesebb áldozatot Istennek, mint Káin, így bizonyságot nyert arról, hogy igaz, mert Isten tanúságot tett az ő ajándékai mellett; s hite által még holta után is beszél.
Mivel hitt, azért ragadták el Hénokot, hogy halált ne lásson; nem találták, mert Isten elragadta őt. Mielőtt ugyanis elragadták volna, bizonyságot nyert, hogy Istennek tetsző volt. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket.
Mivel hitt, azért épített Noé isteni félelemmel bárkát családja megmentésére, miután kinyilatkoztatást kapott a még nem látható dolgokról; s hite által elítélte a világot, és az igazságosság örököse lett, amely hitből fakad.

Mk 9,10-15 (Evangélium)

Abban az időben Jézus tanítványai betartották az ő rendelkezését (hogy ne szóljanak a hegyen látottakról), de maguk között azon tanakodtak, hogy mi az: a halottaiból feltámad. Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés, és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie, és semmibe veszik. Mégis mondom nektek, hogy Illés már el is jött, de azt cselekedték vele, amit csak akartak, ahogy írva volt felőle.” Amikor visszatért a tanítványokhoz, látta, hogy nagy népsokaság tolong körülöttük, és írástudók vitatkoztak velük. Mihelyt az emberek észrevették, elámultak, majd eléje siettek, és üdvözölték.

Lk 20,1-8 (Evangélium)

Abban az időben, amikor Jézus a népet tanította a templomban, és az evangéliumot hirdette, odamentek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, és így szóltak hozzá: „Mondd meg nekünk, milyen hatalommal teszed ezeket, vagy ki adja neked ezt a hatalmat!” Feleletül pedig ezt mondta nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit. Mondjátok meg nekem: János keresztsége a mennyből való volt-e, vagy az emberektől?” Azok így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: »a mennyből«, azt fogja mondani: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha pedig azt mondjuk: »az emberektől«, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve, hogy János próféta.” Ezért azt válaszolták, hogy nem tudják, honnét való. Erre Jézus azt mondta nekik: „Akkor én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket.”

Szent Hermilosz és Sztratonikosz vértanúk

Hermilosz diakonus volt, aki a IV. század elején az üldöztetéskor állhatatosan megvallotta hitét. Ezért börtönbe vetették, ahol Sztratonikosz lett a börtönőre, akit megindított a keresztény hívő állhatatossága, és maga is keresztény hitre tért. Licinius császár idejében szenvedhettek vértanúságot, mégpedig úgy, hogy egymással összekötözve vízbe (valószínűleg a Dunába) fojtották őket.

Sínai és raithi szent atyák

Izaiás, Száva, Mózes és tanitványa, Mózes, Jeremiás, Pál, Adám, Szergej, Domnosz, Proklosz, Hipatiosz, Izsák, Makariosz, Márk, Benjámin, Özséb, Illés és még sokan mások. Diocletianus alatt ölték meg őket a szaracénok 296-ban (vagy a szláv hagyományok szerint a IV. század végén). A raiti monostorban a följegyzések szerint harminchárom atyát öltek meg ekkor.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!