8. hang
Káin elbujdosott az Úr színe elől, és az Édennel átellenben, Naid földjén telepedett le. Aztán Káin megismerte feleségét, s az fogant és Hénokot szülte neki. Majd várost is épített, s azt a fia nevéről Hénoknak nevezte. Hénok aztán Gajdádot nemzette, Gajdád pedig Mehujaelt, aztán Mehujael fia Matusáel lett, Matusáel pedig Lámeket nemzette. Lámek két asszonyt is feleségül vett: az egyiknek Ada volt a neve, a másiknak a neve pedig Szella. Ada szülte Jóbalt: ez lett a sátorlakó pásztorok atyja. Öccsét Jubalnak hívták: ő tette ismertté a hárfát és a citerát. Szella pedig Tobálkáint szülte, aki mindenféle rezet és vasat kovácsoló ércműves. Tóbalkáin nővére Noema volt. Lámek azt mondta feleségeinek, Adának és Cillának: „Ada és Cilla, halljátok hangomat, Lámek feleségei, figyeljetek szavamra: Megöltem egy férfit seb miatt, egy ifjút, mert megsebesített. Ha tehát hétszeresen állnak bosszút Káinért, akkor hetvenhétszer Lámekért!” Ádám is megismeré még a feleségét, Évát és az fiút szült. Elnevezte Szetnek, mondván: Isten másik utódot támasztott nekem Ábel helyett, akit megölt Káin. Szetnek szintén született fia. Enósnak nevezte el: mert ő volt az, aki reményteljesen segítségül hívta az Úristen nevét.
Fiam! Vizet a saját edényeidből igyál, és a magad kútforrásából! Csorduljanak csak számodra a saját forrásod vizei, és a saját térségeden hadd folyjon csak a saját vized! Egyedül a tied legyen az, és senki idegen ne osztozzon veled! Vízforrásod legyen a sajátod, és együtt örvendj ifjúkorodban elvett feleségeddel! Mint téged kedvelő szarvas és bájos zerge beszélgessen veled; csak saját asszonyod járjon mindig előtted, és ő legyen veled mindenkor, hogy az ő szerelmében forgolódva lehessél erős! Ne igen járkálj te más nő után, és ne ölelgess olyat, aki nem a tiéd! A férfi útjai ugyanis az Úr szeme előtt vannak, és ő minden ösvényét szemmel kíséri! Törvényszegéseinek csapdái úgyis megfogják az embert, és bűneinek kötelei fojtogatják. Az ilyen meghal a fegyelmezetlenekkel, kivettetik életének sok hiábavalósága miatt, sőt már elveszett oktalansága folytán. Fiam, ha kezességet vállalsz barátodért, ellenségnek nyújtasz kezet, mert erős csapda az embernek a saját ajka, és foglyul ejti saját szájának szava. Tedd azt, fiam, amit meghagyok neked, és akkor üdvözülsz!
Ítéletében magasztos lesz a Seregek Ura, és a szent Isten megdicsőül igazságosságában. A szétszórtak pedig majd legelnek, mint a bikaborjak, és az elhagyott pusztaságon bárányok tanyáznak. Jaj azoknak, akik bűneiket nagy láncon húzzák magukkal, és törvényszegéseiket vonszolják, mint kötél a szekeret. Akik így szólnak: „Rajta! Csak igyekezzék az Úr azzal, amit művel hadd lássuk! Jöjjön el és valósuljon meg az, amit Izrael Szentje tervez, hadd ismerjük meg!” Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják és a jót rossznak, akik a világosat sötétségnek teszik meg, és a sötétséget világosságnak; ami keserű, azt édesnek, az édeset meg keserűnek! Jaj azoknak, akik magukban okosak, és a saját szemükben tűnnek bölcseknek! Jaj a hőseiteknek, akik bort isznak, a hatalmasoknak, akik részegítő italokat kevernek; akik ajándékokkal megvesztegetve adnak igazat a gonosznak, és attól, akinek igaza van, elveszik igazát! Amint a tarlót elemészti a parázsló tűz, és elégeti a tűzláng, az ő gyökerük is hamuvá válik, s virágjuk elszáll, mint a por, mert elvetették a Seregek Urának törvényét, és káromolták Izrael Szentjének szavát. Ezért gerjedt fel az Úr haragja saját népe ellen, s ezért emelte föl kezét és sújtott le rá úgy, hogy megremegtek a hegyek, és holttestük szemétként került az utca közepére. Mindezzel azonban még nem csillapodott haragja, sőt keze még továbbra is ki van nyújtva!
A szebasztei negyven szent vértanú emlékezete
A katonaszentek közül a szebasztei 40 vértanú lett a leghíresebb csoport. Mindannyian a híres 12. légióhoz (Legio fulminata) tartoztak, amely évszázadokon át Örményországban tevékenykedett. Licinius császár, Kappadókiában elrendelte, hogy minden kereszténynek halálbüntetés terhe alatt meg kell tagadnia hitét. Agrikolaosz, Kappadókia és Kis-Arménia helytartója az ediktum tartalmát azzal a szigorú felszólítással közvetítette a hadsereghez, hogy szerezzenek érvényt neki. Ekkor előlépett negyven keresztény katona, s mindegyikük röviden és határozottan kijelentette: ,,Keresztény vagyok”, és megtagadták a bálványok előtti áldozatbemutatást.
Arméniában a tél még márciusban is olyan hideg volt, hogy lóval és kocsival is át lehetett kelni a folyók és a tavak jegén. A helytartó kivárt egy különösen hideg éjszakát, és ekkor megparancsolta, hogy a negyven katonát meztelenül tegyék ki az egyik városszéli befagyott tavon a hidegre. Egy ott található fürdőházban ugyanekkor meleg fürdőt készíttetett azoknak, akik nem maradnak állhatatosak. Az elítéltek nem várták meg, hogy megfosszák őket ruháiktól, hanem maguk vetkőztek le, és szenvedésük helyére igyekeztek. Egy szívvel-lélekkel imádkoztak Istenhez: ,,Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot; ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút!” Az egyik katona, aki már nem bírta a hideget, a fürdőhöz rohant fölmelegedni, de azonnal meghalt. A fürdőháznál őrségben álló katonának volt egy látomása: égi sereg szállt le, hogy a hős harcosok között kiossza a győzelmi koszorúkat, amint az a római hadseregben szokásos volt. Erre ledobta ruháit, és bajtársaihoz futott a jégre, hogy betöltse a gyengének mutatkozott katona helyét. Másnap aztán eltörték végtagjaikat, és elégették holttestüket. Ereklyéiket Péter, a város püspöke összegyűjtötte, és tisztességgel eltemette.
Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR
VISSZA A TETEJÉRE