Mt 26,6-16 (Evangélium)

Amikor Jézus Betániában, a leprás Simon házában volt, odament hozzá egy asszony. Alabástromedényben drága kenet volt nála, és az asztalnál ülőnek fejére öntötte. Ennek láttán a tanítványai bosszankodtak: „Mire való ez a pazarlás? Hiszen jó pénzért el lehetett volna adni ezt a kenetet, és az árát odaadni a szegényeknek.” Jézus észrevette, és így szólt hozzájuk: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem. Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek. Amikor ő ezt a kenetet a testemre öntötte, a temetésemre tette. Bizony, mondom nektek, az egész világon, ahol csak hirdetni fogják ezt az evangéliumot, az ő emlékezetére azt is elmondják majd, amit tett.” Ekkor a tizenkettő közül az egyik, akit iskarióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és azt mondta: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom őt?” Azok harminc ezüstöt állapítottak meg neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik.

Jób 2,1-10 (Ószövetség)

Történt egy napon, hogy Isten angyalai eljöttek, hogy megjelenjenek az Úr színe előtt, és velük együtt eljött a sátán is, hogy megjelenjék az Úr színe előtt. Akkor így szólt az Úr a sátánhoz: „Honnan jössz?” A sátán pedig azt mondta az Úrnak: „Végigjártam mindent az ég alatt és bejártam az egészet, most pedig itt vagyok.” Az Úr pedig megkérdezte a sátánt: „Láttad-e szolgá­mat, Jóbot? Mert nincs hozzá fogható ember a földön, aki ennyire ártatlan, feddhetetlen, igaz, istenfélő és minden gonoszságtól tartózkodna. Még min­dig kitart az ártatlanságban, noha te rávettél, hogy mindenét ok nélkül vegyem el!” A sátán azonban közbevetette: „Bőrt a bőrért! Mert amije csak van az embernek, mindenét odaadja az életéért. De vesd csak ki rá a kezedet, érintsd meg a csontjait és a húsát! Vajon akkor megáld-e majd szemtől szembe?” Az Úr azt mondta a Sátánnak: „Nos, átadom őt neked. Csak az életét kíméld meg!” Elment ekkor a sátán az Úr színe elől, és Jóbot rosszin­dulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig. Az pedig egy cserépdarabot fogott, hogy kapargassa magát, s a szemétdombra ült a városon kívül. Sok idő elteltével azt mondta neki a felesége: „Meddig tartasz még ki és mondogatod, hogy várok még egy kicsit a szabadulásom reményében? Íme, már az emléked is eltűnt a földről: fiaink és leányaink, az én méhem gyötrelme és fájdalma, akikkel hiába vesződtem olyan sok fáradsággal. Te magad férgek rothadásában ülsz, szabad ég alatt éjszakázva, én pedig nyomorogva egyik helyről a másikra járok, és egyik házból a másikba, csak arra várva, hogy mikor nyugszik már le a nap, hogy végre kipihenjem fáradalmaimat és gyötrelmeimet, amelyek most gyötörnek. Mondj hát valami kemény szót Istenre, és aztán halj meg!” Ő viszont rátekintve ezt mondta: „Úgy beszélsz, mint egy esztelen asszony! Ha a jót elfogadtuk az Úr kezéből, akkor a rosszat ne fogadjuk el?” S mindezek megtörténte után sem vétkezett Jób ajkaival az Úr színe előtt.

Szent Márton, római püspök, hitvalló

Márton pápa a VII. század közepén rendkívül válságos helyzetben 649-ben került az egyház élére. A monotheléták eretneksége annyira előtérbe került, hogy a bizánci császári udvartól az összes keleti patriarkátusig minden jelentősebb vezetőre befolyást gyakorolt. Márton pápa ezért Maximosz hitvalló segítségével gyorsan zsinatot szervezett a lateráni palotába, s ott a jelenlévő püspökök aláírták a nagyobb részben a szent hitvalló által szerkesztett igazhitű hitvallást. Ezért azonban a pápa 655-ben az életével fizetett, s néhány év múlva szent Maximoszt is megcsonkítva, megkínozva küldték száműzetésbe, ahol hamarosan (662-ben) maga is meghalt.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!