2. hang

ApCsel 6,8-7,5a.47-60 (Apostol)

Azon időben István, aki telve volt kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között. Felléptek azonban némelyek abból a zsinagógából, amelyet a libertinusokénak, a cireneiekének, az alexandriaiakénak és azokénak neveznek, akik Kilíkiából és Ázsiából valók, s vitatkoztak Istvánnal. Nem tudtak azonban helytállni a bölcseség és Lélek előtt, aki szólt. Erre férfiakat küldtek ki alattomban, akik azt mondták: »Hallottuk őt, amint káromló szavakat mondott Mózesre és az Istenre.« Ilyképpen felizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, azután összecsődülve megragadták őt és a főtanács elé vitték. Sőt, hamis tanúkat is állítottak, hogy mondják: »Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis őt, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus majd lerontja ezt a helyet s megmásítja a hagyományokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.«

Akik a főtanácsban ültek, mind őt nézték s olyannak látták az arcát, mint egy angyalét.

A főpap erre megkérdezte tőle: »Csakugyan így áll a dolog?« Ő pedig azt felelte: »Férfiak, testvérek és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, midőn Mezopotámiában tartózkodott és mielőtt Háránba költözött, s így szólt hozzá: ‘Menj ki földedről és rokonságodból, s jöjj arra a földre, amelyet mutatok neked’. Erre elhagyta a káldeusok országát és Háránba költözött. Innen pedig atyja halála után áthozta őt erre a földre, amelyen ti laktok most. Nem adott ugyan belőle neki talpalatnyi örökséget sem, de megígérte, hogy birtokul adja neki és utódainak őutána, bár nem volt még fia.

Salamon épített azonban neki házat. Ámde a Magasságbeli nem lakik kezek alkotásaiban, miként a próféta mondja:

’Az ég az én székem,
a föld pedig lábaim zsámolya.
Miféle házat építenétek nekem, úgymond az Úr,
vagy melyik lenne az én nyugodalmam helye?
Nem az én kezem alkotta-e mindezeket?’

Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek! Ti mindenkor ellenálltok a Szentléleknek: amiként atyáitok, úgy ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Igen, megölték őket, akik annak az Igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, ti, akik angyalok szolgálata által vettétek a törvényt, de meg nem tartottátok.«

Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben és fogukat csikorgatták rá. Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: »Íme, nyitva látom az egeket és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.« Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. Megkövezték Istvánt, aki így könyörögött: »Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet.« Mikor pedig térdre esett, fennhangon azt kiáltotta: »Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül.« S ezt mondva, elaludt az Úrban. Saul pedig egyetértett azzal, hogy őt megölték.

Zsid 13,7-16 (Apostol)

Atyámfiai! Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik nektek Isten igéjét hirdették; nézzétek életük végét és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké. Sokféle és idegen tanítással ne engedjétek magatokat félrevezetni; mert legjobb, ha a szívet kegyelemmel erősítjük meg, nem ételekkel, amelyek nem használnak az azokkal élőknek. Van oltárunk, amelyről nem ehetnek azok, akik a sátornak szolgálnak. Mert amelyik állat vérét a főpap a bűnért a szentélybe viszi, annak testét a táboron kívül égetik el. Ezért Jézus is, hogy a saját vére által megszentelje a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, s hordozzuk az ő gyalázatát. Hisz nincs itt maradandó városunk: az eljövendőt keressük. Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát, azaz ajkunk gyümölcsét, amely az ő nevét magasztalja.
A jótékonyságról pedig és az adakozásról ne feledkezzetek meg; mert ilyen áldozatok tetszenek Istennek.

Jn 4,46b-54 (Evangélium)

Abban az időben Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már halálán volt. Jézus azonban így szólt hozzá: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!” Jézus ezt mondta neki: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és hazaindult. Útközben elé jöttek szolgái, és jelentették, hogy él a fia. Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték: „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz.” Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában mondta neki Jézus, hogy „él a fiad”; és hívő lett egész háza népével egyetemben. Ez volt Jézus második csodajele, amit akkor tett, amikor Júdeából Galilea felé tartott.

Mt 5,14-19 (Evangélium)

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat! Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Mert bizony, mondom nektek, amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában. Aki pedig megtartja és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.”

Szent Atanáz alexandriai főpap

295-ben (vagy 256-ban) született Alexandriában (valószínűleg pogány görög szülőktől). Műveltségét elsősorban a Szentírásból merítette. Mint Sándor (Alexandrosz) érsek pártfogoltja, majd felolvasója diakónusa részt vett az I. (Nikeai) Egyetemes Zsinaton, ahol kiváló teológiai felkészültségről tett tanúságot. Nagy része volt Ariusz elítélésében. 328-ban őt választották meg Alexandrosz utódjául. Kezdettől fogva sokat tett azért, hogy a szerzetesek is az egyházhoz tartozóknak érezhessék magukat. Az arianizmus iránt egyre nagyobb rokonszenvet mutató császár hamarosan kötelezte őt Ariusz visszavételére. Mivel ő erre nem volt hajlandó, 335-ben Tiruszban Nikomédiai Euszebiosz pártja koholt vádak folytán zsinati határozattal elítélte és száműzték Trierbe. Aztán 346 novemberében visszatérhetett Alexandriába, ám néhány év múlva (356-tól) az ariánusok áskálódásai folytán ismét nyomozni kezdtek utána, ezért a sivatag remetéi között rejtőzött el. Ekkor készültek leghíresebb művei. A nyugati szerzetesek kérésére ottani száműzetéséből visszatérve megírta Remete Szent Antal életrajzát. 362 októberében Hitehagyó Julianosz császár parancsba adta újabb száműzetését, ezt az üldöztetést már egészen könnyűszerrel vészelte át Atanáz érsek. 373. május 2-án hívei körében halt meg. Írásban fennmaradt művei részben hitvédő jellegűek, részben dogmatikus tartalmúak. Összesen öt alkalommal száműzték hite miatt.

Ezen a napon ereklyéinek Alexandriából Konstantinápolyba való átszállítására emlékezik a bizánci egyház.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!