3. hang

ApCsel 9,32-42 (Apostol)

Azon időben történt egyszer, hogy amikor Péter mindegyiküket felkereste, eljutott a szentekhez, akik Liddában laktak. Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc év óta ágyban feküdt, mert béna volt. Péter így szólt hozzá: »Éneász, az Úr Jézus Krisztus meggyógyít téged! Kelj föl, vesd be ágyadat.« Erre ő azonnal fölkelt. Lidda és Száron lakói mind látták őt és megtértek az Úrhoz.
Joppéban volt a tanítványok közt egy asszony, a neve Tabíta volt, ami azt jelenti: Dorkász. Ez teljesen a jócselekedetnek és az alamizsnálkodásnak szentelte az életét. Történt pedig azokban a napokban, hogy megbetegedett és meghalt. Miután megmosták, lefektették a felső teremben. Mivel Lidda közel van Joppéhoz, s a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit és kérték: »Ne késlekedj hozzánk jönni.« Péter erre útrakelt és elment velük. Amikor megérkeztek, felvezették őt a felső terembe. Az özvegyek mind körülvették őt sírva és mutogatták a köntösöket és ruhákat, amiket Dorkász készített nekik. Péter azonban mindnyájukat kiparancsolta, azután térdre borulva imádkozott, majd a holttesthez fordulva így szólt: »Tabíta, kelj föl!« Erre ő felnyitotta a szemét, s Pétert meglátva felült. Ő meg odanyújtotta neki a kezét és felsegítette. Azután szólította a szenteket és az özvegyeket s megmutatta őt nekik élve.
Ennek híre ment egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. Történt ezután, hogy sok napon át időzött Joppéban egy bizonyos Simon tímárnál.

1Ján 1,1-7 (Apostol)

Atyámfiai! Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit néztünk és kezünk tapintott az élet Igéjéről, - mert az élet megjelent, és mi láttuk és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk -, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk, és a mi közösségünk legyen közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örüljetek és örömötök teljes legyen.

Ez az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk nektek: hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben járunk, hazudunk. és nem cselekszünk igazságot. Ha azonban világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

Jn 5,1-15 (Evangélium)

Abban az időben Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben, a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda a neve. Öt oszlopcsarnoka volt. Nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák, akik várták, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki először lépett be a víz felkavarodása után, meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is. Volt pedig ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, tudva azt is, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?” „Uram - válaszolta a beteg -, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd ágyadat, és járj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, nem szabad vinned ágyadat.” Így felelt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta nekem: »Fogd ágyadat, és járj!«” Erre megkérdezték tőle: „Ki az az ember, aki azt mondta neked: »Fogd ágyadat, és járj«?” A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét. Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen!” Erre az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.

Jn 19,25-27; 21,24-25 (Evangélium)

Abban az időben ott állt Jézus keresztje mellett az ő anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Jézus, látva anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te a fiad!” Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz ezekről, és ezeket írta, és tudjuk, hogy igaz a tanúsága. De van sok egyéb dolog is, amit Jézus tett, amelyek, ha egyenként le lennének írva, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene. Amen.

János Apostol és Evangélista

Az Úr tanítványai köréből János kiemelkedő személyiség. A négy evangélista közül az ő szimbóluma a sas, melynek szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait. A negyedik evangéliumban csak úgy szerepel, mint „a tanítvány, akit Jézus szeretett”, s ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem visel.

János Péterrel és Jakabbal együtt kiemelkedő szerepet vitt az apostolok körében. Ők hárman alkotják azt a legszűkebb kört az Úr körül, akik vele lehetnek kiváltságos pillanatokban: a színeváltozás hegyén, Jairus házában és az Olajfák hegyén a vérrel verítékezéskor.

Az Üdvözítő Jánost a bátyjával, Jakabbal együtt a „mennydörgés fiainak” nevezi (Mk 3,17). Ez a név jelzi, hogy mindketten a cselekvés emberei voltak. Szeretete hősies és hűséges volt, s ennek legszebb bizonyságát az evangélium akkor szolgáltatja, amikor elmondja, hogy a szeretett tanítvány követte Mesterét végig a keresztúton. Ott állt a kereszt alatt is Jézus anyja mellett, és ott hallotta a szót: „Asszony, íme a te fiad!... Íme, a te anyád!” (19, 26).

A Szűzanya halála és mennybevitele után János Efezusba költözött, és atyja lett ennek a nagy kikötővárosnak, ahol Pál apostol és annak tanítványa, Timóteus működött. Ebben a városban találkozott János a császár keresztényüldöző gépezetével.

Az öreg apostolt is elfogták, és a bírói ítélet alapján Rómába vitték Domitianus császár elé. Rómában halálos ítéletet hoztak ellene, s a kivégzés módjául azt határozták, hogy egy forró olajjal teli üstbe kell dobni. A Porta Latina mellett tehát fölfűtötték az üstöt és beledobták az apostolt, de János, aki a tanítványok közül egyedül szenvedte végig Mesterével a kereszthalál kínjait, sértetlenül lépett ki a gyilkos fürdőből. Akkor méregkelyhet itattak vele, s mivel az sem ártott neki, Pathmosz szigetre száműzték.

E szigeten, egy viharos éjszakán, amikor a tenger dübörögve és tajtékozva ostromolta a sziklás partot, Isten egy hatalmas látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Mikor később egy halász hozott neki írószerszámokat, akkor pergamentekercsre írta a látomásait, és elküldte a kisázsiai egyházaknak. Így beszéli el a hagyomány a Jelenések Könyvének születését.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!